Szintet lép a NATO: átveszi Ukrajna katonai támogatásának koordinálását!
A közelgő Trump-korszakra reagálva veszi át az Ukrajnának szánt katonai támogatások irányítását.
A harmadikos diákoknak lövöldözést és tömegsírok ásását kellett szimulálniuk, Adolf Hitler szerepét pedig egy zsidó diák kapta.
Felfüggesztették egy általános iskola oktatóját, miután arra utasított harmadikos gyerekeket, hogy játszanak el jeleneteket a holokausztból – írja a Washington Post. A Watkins Általános Iskola vezetője a diákok szüleinek küldött e-mailben írt a botrányos incidensről.
A lap szerint a pedagógusnő az egyik zsidó diáknak például Adolf Hitler szerepét osztotta ki, a gyakorlat végén pedig arra kérte a gyereket, tegyen úgy, mintha öngyilkosságot követne el. Egy másik szülő arról számolt be, gyerekétől azt kérték: játssza el, hogy egy koncentrációs táborba tart egy vagonon. A könyvtári óra alatt történt újrajátszások során a diákok lövöldözést szimuláltak és tömegsírt is ástak osztálytársaiknak.
Az oktató antiszemita megjegyzéseket is tett az újrajátszás során, az egyik szülő szerint azt mondta, „a zsidók tönkretették a karácsonyt”. Az anya szerint az oktató arra kérte a diákokat, hogy ne mondják el a szüleiknek, mi történt az órán. A gyerekek ezért egy másik tanárnak számoltak be az esetről.
Nyitókép: Janek Skarzynski / AFP. Illusztráció.