„Rögös út a tudományé, rögös volt az mRNS technológia útja is, amit ma az egész világ ünnepel” – mondta Áder János. Karikó Katalin azt is megtanulta, hogy mit jelent egy kutató életében a mélypont és azt is, hogy aminek nincs azonnali haszna, később abból is lehet nélkülözhetetlen tudás – hangsúlyozta. Hozzátette: a kutató azt is megtanulta, hogy aki megszállottan ragaszkodik a maga igazához és hajtja a bizonyítás kényszere, annak előbb-utóbb igaza lehet. „Az mRNS-technológia immáron nemcsak egy magyar kutató vesszőparipája, hanem szerteágazó lehetőség a gyógyításban, a megelőzésben. Mi, magyarok, pedig büszkék vagyunk honfitársunkra, aki Magyarországról indulva jutott el szakmája nemzetközi élvonalába” – mondta Áder János.
Az idei díjazottat méltatva Áder János azt mondta:
Karikó Katalin előbb gondolt valamire, mint azok, akik csak a már felismert problémák után mennek.
A legnagyobbakra jellemző szenvedélyes kíváncsiság hajtotta. Ezért lehetett annyira gyors a koronavírus elleni vakcina fejlesztése. Mint fogalmazott, Karikó Katalin felismerte a még ismeretlent, elindult a még járatlan úton. „Korunk a tudományra épül és igényli a tudós ember megnyilatkozását, indítékainak, eszméinek, véleményének ismeretét is. Fel kell tehát fednünk önmagunkat, hogy a tudomány ne messzi tájképként, hanem testközelben szemügyre vehető emberi képletként váljék láthatóvá” – idézte a köztársasági elnök a világhírű magyar stresszkutató, Selye János szavait.
Mint fogalmazott, az „emberi képlet” része, hogy Karikó Katalin már nemcsak egy a számos kiváló magyar tudós közül, hanem valóságos világsztár, akire kíváncsiak, akinek számít a véleménye és aki hajlandó arra, hogy a tudományra épülő, de a tudománnyal mégis gyakran bizalmatlan korunkban személyes hitelével tanúskodjon az igazság mellett. „Volt már olyan korszak az emberiség életében, mint a mostani világjárvány. De ma mindennél nagyobb szükségünk van nemcsak az életmentő vakcinákra, hanem a lélekemelő őszinteségre is” – jegyezte meg Áder János.