Lehull a lepel: Duda elnök kikotyogta, melyik két embertől fél Putyin
Andrzej Duda megérti Donald Trumpot.
„Hollywood már nem az univerzum központja többé” – vallja Rob Long producer. Mekkora hatása van a filmiparnak az amerikaiak gondolkodásmódjára? Mennyire szoros a viszony Washington és Hollywood között? Miért veszélyes Trumpról könyvet írni? A csapatával Emmy- és Golden Globe-díjakat nyert, a napokban a Danube Institute meghívására Budapesten járt forgatókönyvírót, producert kérdeztük!
Rob Long (1965) amerikai forgatókönyvíró és televíziós producer, az American Cinema Foundation elnökségi tagja. A Yale University és az UCLA School of Film, Theater and Television hallgatója volt (jelenleg ott tanít), végzése után a már befutott Cheers tévésorozat forgatókönyvírója, társproducere lett; csapatuk 1992-93-ban két Emmy- és két Golden Globe-díjat kapott. Ekkor kezdett politikai kommentárokat írni a National Review számára, és mindmáig ír a The Spectator és a Commentary magazinnak, Martini Shot néven pedig heti podcast-adása van.
***
Hollywood kívülről egy saját szabályokkal bíró mikrotársadalomnak tűnik az amerikai társadalmon belül. Ön bennfentesként hogyan jellemezné ezt a közösséget?
Nagy különbség van Hollywood különböző korszakai között: más volt régen, más most, és vélhetően megint más arca lesz a közeljövőben.
– a két világháború közötti időszakban különösen sok magyar származású producer alkotott itt. Hollywood egy mágnes volt, az amerikai filmgyártás pedig elképesztően népszerű és sikeres volt. A mai helyzet az, hogy a filmipar egy globális üzletté vált – Amerikában jelenleg a Squid Game (magyarul: Nyerd meg az életed) a legnépszerűbb televíziós sorozat, egy dél-koreai film, tele ismeretlen színészekkel. Tíz évvel ezelőtt ez elképzelhetetlen lett volna. Amerikát tíz évvel ezelőtt még csak az amerikai filmek érdekelték.
Akkor mi ma Hollywood presztízse a filmiparban?
Hollywood ma az a hely, ahol pénzt lehet gyűjteni, ki lehet járni nagy nézőközönséget ígérő produkciókat, de miután az internet globálisan terjeszti a kulturális termékeket, Hollywood már nem az univerzum központja többé.
A filmeknek hagyományosan nagy kultusza van Amerikában, az amerikai kultúramixben ez a legbefolyásosabb művészeti ág, és ebből fakadóan nagy hatása van az amerikaiak gondolkodásmódjára. Mekkora ez a hatás?
Szerintem egyre kisebb. És úgy gondolom, hogy soha nem volt olyan nagy, mint ahogy azt feltételezni szokták. Nem gondolom, hogy Hollywood olyan nagy mértékben formálta volna az amerikai kultúrát, vagy akár az amerikaiak gondolkodásmódját. Reflektált az amerikai eseményekre, de nem formálta azokat.
Mondok példát: a nagy társadalmi mozgalmakat, mint amilyenek a polgárjogi mozgalom vagy a háborúellenes megmozdulás voltak, Hollywood nem támogatta, mégis erősek lettek. Ha valaki ellenőrizni tudja a kultúrát, később könnyebb dolga lesz a politikai hatalom megszerzésével – ismert ez a mondás. De szerintem ez csak félig igaz, a valóság mindig a művészet előtt halad. Ha a kultúrában nézeteket sulykolnak, ha az alkotók a filmjeikben nézeteket, ideológiákat akarnak közvetíteni, azt nem feltétlenül veszik meg az emberek. Az ‘50-es években az amerikai televíziós műsorok az akkor uralkodó konzervatív családi értékeket tükrözték, mégis, az ezeken felnövő generáció lett a ’60-as évek hippi-nemzedéke; az a nemzedék pedig, amely a ’70-es évek elejének nagyon liberális tévés műsorait nézte, a ’80-as években Ronald Reagan-re szavazott. A film és a média politikai-kulturális hatása tehát nem egyértelmű.
Miért fizetne az ember a moziban egy olyan filmért, amelyről tudja, hogy azért készítették, hogy átmossa az agyát?
Rob Long
Mégis, a hollywoodi filmek többsége – a témák, a megjelenítés, a verbális üzenetek szintjén – egy olyan értékrendet képvisel bújtatott módon is, amely nehezen írható le másként, mint: liberális.
Ez igaz, az összkép liberális.
A filmek az alkotók lelkének, gondolatainak a lenyomatai – Hollywood pedig egy művésztelep, és mint ilyen, szükségszerűen szabadelvű; az alkotások tehát ilyen módon liberális lelkivilágot, értékrendet, esetleg politikai nézeteket tükröznek. Hollywood közvetítője egy világképnek, nem?
Ha egy film egy személyes történetet mesél el, az szükségszerűen szimpátiát ébreszt a nézőben. Valóban van egy tendencia, a filmek állandóan vegyes etnikai összetételű családokat, párokat ábrázolnak, miközben az amerikai valóságban ez ritka. Ott van a szexuális másság elfogadása is, tagadhatatlan, de még jobban megragadható ez a környezettudatosság sulykolásában:
Ez valóban tetten érhető, és a nézők is észreveszik ezt a tendenciát, de mégis: Hollywood már nem az egyetlen, megkerülhetetlen tényező, máshol is lehet filmet csinálni, és máshol készült filmek is nagy nézőközönséget tudnak bevonzani.
Vagyis Hollywood már nem trendalakító?
Egy haldokló oroszlán. Szerintem a konzervatívok Amerikában túl sok időt fecsérelnek a liberális Hollywood leleplezésére, a filmipar kapuőrző funkciója, politikai üzenetközvetítő ereje korántsem olyan nagy. Ha van is ilyen ereje, a konzervatív alkotóknak nem bírálgatni kéne ezt, hanem inkább jó alkotásokat lerakni az asztalra, amelyeket ezt kompenzálják.
Mennyire erős a woke ideológia ott?
Szerintem az egyetemeken erősebb. Három évtizede dolgozom Hollywoodban, még a liberálisok is állandóan erre panaszkodnak, de igazából nem jelentős. Nem akarom bagatellizálni sem a jelenséget, hiszen ez egy valódi veszély:
De a box office, a közönségarány mindent eldönt: emberi történetek kellenek, és az alapvető emberi történetek mintái ismertek, több ezer éve ismétlődnek a nagy mítoszok, történetek.
Az amerikai filmtörténetnek van egy konzervatív hagyománya is: a nagy történelmi filmek, a közösségépítő történetek, a megrázó társadalmi drámák, amelyek a közös amerikai kultúra részei lettek. Mennyire erős a konzervatív művészet hangja Hollywoodban?
A patrióta filmek definíciója bonyolult. Az egyik legszebb példa az Életünk legszebb évei (The Best Years of Our Lives) című film 1946-ból. Szép film, de azóta az amerikai értékek változtak, a család szerepe más, mint évtizedekkel ezelőtt, mások az erkölcsök is, mint a háború után.
és a világ menetét látva nem is lehetünk nagyon optimisták. De azért vannak reményre okot adó jelenségek is: a legjobban fogyó könyvek, filmek érdekes módon valahogy kapcsolatosak az amerikai történelemmel, valamilyen történelmi témát dolgoznak fel. Az emberek többsége valami felemelő, kellemes, tanulságos kultúrterméket akar fogyasztani.
Mégis, azt látjuk, hogy a modern filmművészet éppen a határok feszegetését végzi, az emberi tapasztalat szélsőségeit vizsgálja. A francia Titán című film a legfrissebb példa, radikálisan ellentétes érzelmeket váltott ki. Hol van a normalitás határa?
Én ezt egy aggasztó folyamatnak látom. Nem tudom, mi értelme van 2021-ben, a mai világunkban sokkolni a nézőket. Tarantino legutóbbi filmje, a Volt egyszer egy... Hollywood című film két karaktert mutat be, akik Hollywood két korszakát jelképezik, illetve jelenítik meg, egyúttal Amerika két korszakát is. Ez egy nagyon konzervatív film, váratlan módon, és azok számára, akik bennfentesek, akik benne élnek, különösen elgondolkodtató.
A valóság mindig a művészet előtt halad – említette előbb. Mégis, vannak filmek, amelyek bizarr módon megelőzik a valóságot. A Fertőzés (Contagion) című filmet 2011-ben készítették, aztán a mai valóság – egy globális járvány – szinte úgy történik velünk, ahogy a film forgatókönyvében megírták. Nem hátborzongató?
Ez valóban bizarr. A forgatókönyvíró mindig elképzeli, hogy a kiválasztott témában milyen valóságos események, szcenáriók játszódhatnak le. Az említett film készítői egy könyv ötletéből indultak ki: a Ghost Map című írás az 1854-es londoni kolerajárványról szól. Ezt a már meglévő tapasztalatot gondolták végig, hogy mi lenne, ha az akkor már ismert
Az alkotók nem egy valóságtól elrugaszkodott eseménysorról készítettek tehát mozit, hanem egy olyan történetről, amely akár meg is történhet. És meg is történt. Az én meglátásom szerint azonban nem azok a jó filmek, amelyek egy jövőben játszódó fikciót jelenítenek meg, hanem azok, amelyek egy múltban már megtörtént esetet dolgoznak fel, és hitelesen mutatják be. A jelenlegi járványról készíteni egy filmet, nos, az lenne az igazi kihívás. Hiszen abban benne kellene legyen, hogy miként került ki a vírus egy kínai laboratóriumból, milyen hibák vezettek a világjárványhoz, lenne benne szó kormányzati hazudozásokról, hatásköri vitákról, társadalmi drámáról, emberi szenvedésekről, és így tovább.
Ön forgatókönyvíró. Egy ilyen filmhez, mint amilyen a Fertőzés, a készítők alapos tudományos kutatómunkát, elemzéseket készítenek, szakértőket vonnak be, hogy a forgatókönyv végül a lehető legütősebb legyen?
Kell hozzá rendezői intuíció is, de a nagy része valóban egy kemény előzetes munka. És csapatmunka, hiszen egy filmet 20-30 ember készít általában. Van egy forgatókönyv, van a forgatás, és vannak színészek, akik a végén egyes jelenetrészeket a csökönyösségükkel át is írathatnak. Egy példa: Tom Clancy első könyve, a Vadászat a Vörös Októberre című krimi megírása előtt rengeteg időt töltött könyvtárakban, anyagokat gyűjtött, tanulmányozta a témát. Amikor megjelent az írás, azonnal megkeresték a katonai elhárítástól, azt követelték tőle, hogy adja ki az informátorait... Clancy azt válaszolta, hogy könyvtári könyvekből szedte össze az információkat.
– az író végül mindent végigmutatott, igazolta, hogy mégis. Ez egy jó példa arra, hogy egy forgatókönyvíró valóban bombasztikus sztorikkal tud előállni, ha elég időt szán a témák alapos tanulmányozására.
Még egy furcsa példa: Amikor a farok csóválja... (Wag the Dog) című film, amely egy évvel a Lewinsky-affér előtt bemutatta, mi fog történni az amerikai politikában – és nagyjából az lett. A film szemlélteti, milyen szoros kapcsolat lehet Hollywood és Washington között. Milyen szoros a politika (a Demokrata Párt) és a filmes világ közötti viszony?
A múltban szoros volt, ma már kevésbé az. A hollywoodi művészvilág hagyományosan liberális, intellektuálisan balos. De a Demokrata Párt eszement baloldali fordulatai miatt sok filmes barátom, ismerősöm össze van zavarodva, nem ismernek rá a saját pártjukra.
a kampányaik számára, de a filmek közönsége, az amerikai átlagközönség nem liberális, inkább jobbközép szemléletű, márpedig a filmeket nekik készítik, így szükségszerűen a filmek nem lehetnek szélsőségesen liberálisak, mert nem nézik meg a tömegek.
Önök a Cheers tévés sorozatért Emmy- és Golden Globe-díjat kaptak, mégis ugyanebben az évben politikai szatírákat kezdett írni a National Review-ban álnéven, de Al Gore alelnököt figurázta ki. Miért csinálta?
Azért, mert a filmes ismerőseim elkezdték olvasni (bár nem tudták, hogy én írom), illetve
míg az egyetemi világban nem. Ez utóbbiban egy ilyen húzással bajba lehet kerülni, én a filmes szakmában nem kerültem bajba.
2001-ben aztán kiderült mindenki számára, hogy nyolc éven keresztül ön írta ezeket a skicceket. Akkor sem érte retorzió ezért?
Nem. Az egyedüli alkalom az volt, amikor egy új projekt kapcsán néhány emberrel leültünk tárgyalni a finanszírozásról, és az egyikük azt mondta nekem: „Nekem semmi közöm a konzervatívokhoz, de hiszek a véleménynyilvánítás szabadságában. Olvastam az Ön írásait, nem értek velük egyet, de a projektben együtt tudok Önnel működni”. Ez egy kellemes meglepetés volt. Érti?
ezért meg kell találni a legjópofább sztorit. A nézők jópofa sztorikat akarnak.
Ha ebből a szempontból nézem, akkor a politika területéről az eddigi legjópofább, a leginkább figyelemfelkeltő elnök Donald Trump volt, nem?
Hát, azért... (nevet)
Könyvet is írt róla 2017-ben (Bigly: Donald Trump in Verse). Azért írta meg, mert egy jelenség volt?
Jelenség volt, az biztos. A könyvben összeszedtem az addigi legjobb mondásait a beszédeiből, az interjúiból, és versekké formáltam őket – gyakorlatilag Trump verses költeményeinek gyűjteményeként jelent meg. Én nagyon viccesnek találtam. Mégsem jött be.
provokatívnak találta az ötletemet. Senki sem vette a könyvet...
Milyennek találta Trump személyiségét? És az elnökségét?
Konzervatív vagyok, de sohasem kedveltem Trumpot. Ugyanis ő nem konzervatív. A személyisége ingatag volt, érzelmileg és mentálisan instabil ember. Elnökként pedig több területen látványosan megbukott: a vezetői képességei nem bizonyultak erősnek, intellektuálisan lusta volt, nem olvasott, nem nézte át a saját tanácsadóinak a jelentéseit sem, a kereskedelmi egyezségeiből rosszul jött ki, majd az elnökválasztás elvesztése mellett elvesztette Georgiát és Arizonát is, pedig az nem volt szükségszerű.
Újraindulhat Trump 2024-ben?
Lehet, de ez nagyon drága lenne, és emiatt nem fogja megtenni. De ha még meg is teszi,
A modern amerikai történelem legnépszerűtlenebb elnöke volt – ja, bocsánat, Joe Biden után...
Fotó: Ficsor Márton