Petiminiszter állapota folyamatosan romlik

2021. december 12. 13:53

Juszt László
Facebook
Most a svéd televízióban járatta le magát. S egy kicsit minket is.

„Petiminiszter állapota folyamatosan romlik. Most a svéd televízióban járatta le magát. S egy kicsit minket is, amikor arról értekezett, hogy szerinte mennyire demokratikus Magyarország, hiszen a Fideszt »harmadszor választotta meg a nép, s adott ezzel felhatalmazást, – igaz arról szemérmesen hallgatott, hogy csalással – tehát aki ezt megkérdőjelezi, az nem szereti a demokráciát«. Hogy a megkérdőjelezés és a szeretet hogy jönnek össze ezen még gondolkodom. 

Petiminiszter másik mondatán viszont nem kell gondolkodni: »A demokrácia azt jelenti, hogy amit a kormány csinál, azt a nép felhatalmazása alapján csinálja.« Hol van az a szavazó, aki felhatalmazta ezt a kormányt új alkotmány »írására«, a demokratikus intézmények – alkotmánybíróság, ügyészség, bíróság és más hivatalok – »örökbeadására«, az ország vagyonának »kimentésére« különböző alapítványokba, arra, hogy úgy játszanak a forinttal, mintha az csak a sajátjuk lenne, a média lenyúlására, a nyugdíjalap ellopására, az önkormányzatok kifosztására, arra, hogy ellehetetlenítse a nyugatra gazdasági menekültként érkező honfitársaink számára ellehetetlenítsék a választásokon való részvételt, a keletről érkezőknek viszont csalással könnyítsék meg a voksolást ebben a »virágzó demokráciában«???

Lehet olyan elvakult rajongó, aki minderre felhatalmazást adott???”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 230 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Juszt nyegle szövege még primitív is: a szavazás eredménye ugyanis mindig felhatalmazást ad egy kormánynak. Ha időközben változik a helyzet, akkor demokrációban előrehozott választással lehet lehet korrigálni.

A lenini bolsevizmus pénzmosói is a svédek voltak. A szétrabolt kúriák műtárgyaival is kereskedtek, stb.
Sean McMeekin: History's Greatest Heist, The Looting of Russia by the Bolsheviks (A történelem legnagyobb útonállása, Oroszország kirablása a bolsevikok által), Yale University, 2009.

Persze kommunista tettestársakat és haszonélvezőiket ez nem érdekelheti.

Ah, ezek a nagybetűs demokraták...

Idézet a fészbúkról:

"
Ákos Zoltán Solymár

Laciügynök már megint alaposan ferdít. A Fidesz nem csalással nyert háromszor, ha csalt volna, megtámadta volna a Laciügynök által szetetett politikai erő a választási eredmémyeket. Laciügynök ne tudná, aki képzett titkosügynök ? A svédeknél a szavazatok egynegyedével lehet valaki miniszterelnök. Laciügynök, az jó és demokratikus ?
"

"
László Juszt

Ákos Zoltán Solymár Kérem - magánlevélben - adja meg a címét. Ezt az "ügynök" megjegyzést szeretném bíróság előtt tisztázni. Ha nem adja meg, akkor magam fogom megkeresni.
"

Érdekes, hogy hogyan fenyegetőzik ez a dagad kommunista geci. Neki bezzeg folyhat a pofájából a leggátlástalanabb, véresszájú, hazug propaganda.

Igen, ezt a Versalles-i békediktátumok, majd a Morgenthau-terv óta tudjuk.

Imre már tudja, hogy a hisztéria után jön a hülyének tettetés.

Van amikor a hülyeség nem tettetés. Ilyen volt a Morgenthau-terv:
"When the Morgenthau Plan was published by the US press in September 1944, it was immediately seized upon by the German government and used as part of propaganda efforts in the final seven months of the war in Europe which aimed to convince Germans to fight on.7 (Wiki)
Röviden: amikor a Morgenthau tervet publikálták, a németek ezt arra használták, hogy hét hónapon keresztül még keményebben védekezzenek.

Hány svédről tudunk, akik a bolsevizmus 61 millió áldozatából mentegettek?

Olvasd el a Morgenthau-tervet. Abból megtudod.
Mondtam, hogy ilyenkor a hülyének tettetés jön, mint a 7-es busz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés