Ezt tényleg kimondta Orbán Viktor a saját száján?!

2021. december 10. 11:04

Ez a kormány nemcsak híján van minden hozzáértésnek, de még végtelenül GYÁVA is!!!!

2021. december 10. 11:04
null
Perintfalvi Rita
Facebook

„Fú, szinte soha nem szoktam Orbán Viktort direkt módon kritizálni, mert azokban a kérdésekben szólalok meg közéletileg, amelyekben legalább valamennyire szakértő vagyok – pl. egyházügyi vagy nőjogi, emberjogi kérdések, de most olyan durvát mondott és mivel én is érintett vagyok, muszáj megszólalnom!

Szóval a mai parlamenti ülésen azzal szembesítették a kormányt, hogy amíg a szomszédos Ausztriában – ahol csak kicsit élnek kevesebben, mint nálunk, kb. 8,9 millióan – a koronavírus-járvány ideje alatt eddig összesen 12.796 ember halt meg, idehaza pedig 35.835. Ami csaknem háromszoros érték. Amikor erre rákérdezett az ellenzék képviseletében Harangozó Tamás és Tordai Bence, olyan válasz érkezett, amit egyszerűen képtelen vagyok elhinni. Már azt a tényt élem meg sokkélményként, hogy tényleg, de tényleg elhangozhatott Orbán Viktor szájából ez a válasz, amiben kikérte az orvosok és ápolók, a kórházi dolgozók nevében az ellenzék aljas támadását és azt mondta, hogy a védelmébe kell vennie őket. Majd meg is indokolta, hogy miért aljas az ellenzék számonkérő kérdése. Mert azzal azt sugallja, hogy a kórházi dolgozók nem állnak helyt úgy, mint Ausztriában. »Mitől halnának meg mástól indokolatlanul, ha nem a kezelések hiányosságától?« – Orbán Viktor.

Hogy micsoda? Most tényleg abba az irányba kell elvinni ezt az amúgy is pattanásig feszült, polgárháborús légkört, hogy a frontvonalban hősiesen küzdő ápolók, orvosok lesznek a legújabb céltábla? A legújabb bűnbak? Hiszen miközben OV direkt módon őket védi, azt állítja, hogy az ellenzék őket okolja a magas halálozási számért.”

Nyitókép: Perintfalvi Rita, Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2021. december 13. 12:54
HÜLYE VAGY ANYUKÁM BAZZDMEG PERINT...IZÉ!
Hopsz Juliska
2021. december 12. 16:37
"egyházügyi vagy nőjogi, emberjogi kérdések" szakértője! Akkor mi a fenéért facebookozik az egészségügyi statisztika kérdésében. Néha tényleg le kéne ragasztani egypár ember száját, kezét.
Kristály
2021. december 12. 14:41
A baloldal a saját szavazóit írtotta ki mert az oltás elleneségre buzditottak. Ez a hüje kurva elfelejtette de mi nem.
Faterohm
2021. december 12. 14:10
Kedves Rita. Tanultam a makitól, az összes ellenzéki ostoba. Ezek szerint jól sikerült az oltásellens kampányotok. Biztos vagy abban, hogy a labanc valós adatokat közölt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!