Ezeknek köszönhetően rengeteg példa van már arra, hogy a virtuális térben nyert dolgok mennyire ki tudják elégíteni az emberek igényeit, ott ugyanis nincs meg a világ igazságtalansága, a befektetett munkáért mindig azzal arányos jutalom jár.
A pszichológusok mindig figyelmeztettek a függőség veszélyeire, a kognitív rendszereink, idegpályáink elégtelen fejlődésére, arra, hogy a valóságból való ilyen módú menekülés mennyire nem viszi előre az Embert.
Hogy csak egy példát említsek: a Covid alatt elterjedt online beszélgetéseket vizsgálva kiderült, hogy az online térben végzett kommunikáció nem termel a társalgó felekben oxitocint, kötődést segítő hormont, ami az élő találkozásoknál természetes módon termelődik, az emberek szervezete hozzászokik a »nélkülözéshez«, ez pedig végzetes következményekkel jár. Ha valaki csak online kapcsolatokon él, annak egy idő után a valódi emberi kapcsolatok, visszafordíthatatlanul, semmit sem fognak jelenteni, nem fog tudni emberekhez, akár házastárshoz, vagy a saját gyerekéhez kapcsolódni.
A Metaverzum – mondhatnák – nem menekülés a valóságból, hiszen ez maga lesz a valóság.
Nem értem, hogy a karanténidőszakon átesett emberiségnek miért kell magyarázni, hogy az online koncert nem ér fel az élő koncertélménnyel, az online mise nem élő mise, az online erdő nem élő erdő, az amerikai rokonokkal végzett skype-beszélgetés soha nem lesz összemérhető az élő találkozással.