Elhunyt Avar János

2021. december 2. 16:05
Az ismert külpolitikai újságíró 83 éves volt.

Életének 84. évében meghalt Avar János neves külpolitikai újságíró, Amerika-szakértő. A hírt Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója közölte Facebookon.

Avar János újságíróként 1961 és 1970 között a Népszabadság munkatársa volt, 1966-tól kezdve a Magyar Televízióban is dolgozott. 1970–1999 között a Magyar Nemzet munkatársa, illetve főmunkatársa volt. 1971–1975 között, valamint 1989–1993 között washingtoni tudósítóként dolgozott az újságnál. 2002-től 2010-ig a Vasárnapi Hírek című hetilap főszerkesztője volt. Kollégái szigorú, de nagy tudású szakemberként tartották számon. 

„Együtt izgultuk végig az amerikai elnökválasztásokat – lenyűgöző volt hallgatni ahogy dőltek belőle az évtizedekre visszamenő sztorik, hajszálpontos idézetekkel akár harmadrangú amerikai szenátoroktól... Félelmetes memóriája volt, vitriolos humorérzéke, és talán semmit sem utált annyira, mint az emberi butaságot”  – emlékezett vissza Hann Endre, aki három héttel ezelőtt találkozott Avar Jánossal. Bejegyzésében azt írta: Avar Jánost megműtötték, ami után azonban komplikációk léptek fel. 

Nyitókép: MTI / Hámor Szabolcs

Összesen 61 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ki ment újságírónak kommunizmusban?

Miért zsidózol?
„A fasiszta mozgalom maga is aránytalanul zsidó mozgalom volt – tehát a zsidók arányaiban nagyobb részét alkották a pártnak, annak egész történetén keresztül, mint az olasz lakosság. … 1938-ra a pártnak 10,215 felnőtt zsidó tagja volt.” (Amikor Olaszország teljes lakosságából körülbelül 47,000 volt zsidó.) „Mussolininek több zsidó munkatársa volt, így a kedvenc és legbefolyásosabb szeretője, Margherita Sarfatti. Róma főrabbija hivatalos áldásában részesítette Mussolinit, aki (olasz támaszponton) segítette a cionista haditengerészet kifejlesztését, mint a brit imperializmus elleni manővert.”
Forrás: Stanley G. Payne: A History of Fascism, 1914-1945, The University of Wisconsin Press, 1995, 240.old.

Miért ajánlgatsz nekünk ÁVH-st nézni egy szabad világban?
Tel Avivban se láttam Gestapóst. Sőt Wagnert se játszottak valami oknál fogva.

Klasszifikálható beszédhibával okította egy ország lakosságát, hogy
miként kell másként értelmezni azt, amit saját szemünkkel látunk.

Például. Viszont öreg tanárom szerint kétféle hülye van: képezhető vagy képezhetetlen.
Kommunisták esetében a gazemberből is kétféle van.

Nem tudom. Kommunizmusban csak egyféle sajtó volt. Gazemberek írta sajtó.

Vérbeli komcsi volt és az is maradt. Isten legyen irgalmas hozzá!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés