Az AfD-s politikusoknak hamarosan sárga csillagot is kell majd hordaniuk

Természetesen a demokrácia nagyobb dicsőségére...

Szokásukhoz híven csúsztatnak, hergelnek, összemosnak, hazudnak...
„LEBUKTAK. AZ ÖSSZES HAZÁRULÓ HÁLÓZATI ÜGYNÖK SIPÁKOLNI KEZDETT, MIKÖZBEN KÖVÉR LÁSZLÓ NEM IS ARRÓL BESZÉLT...
Annyira szép, ahogy magukra húzták! A balos ellenzék hangadói, s fizetett, hivatásos forradalmárai, akiknek egy jó része – meggyőződésem szerint legalábbis – elhasalna egy rendes nemzetbiztonsági átvilágításon, harmadik napja Kövér László hónapokkal ezelőtt elmondott, most előkerült beszédén örjöng.
Azt igyekeznek szemforgatva bizonygatni, hogy a házelnök őket merészelte nemzetbiztonsági kockázatnak nevezni. Miközben Kövér László a kettészakított politikai helyzetet nevezte annak, ami persze óriási különbség. De ez haladárékat nem zavarja: ugrott is az összes hálózati sajtómunkás és a hatpárti kartársak is, hogy skandallumot kiáltsanak.
Szokásukhoz híven csúsztatnak, hergelnek, összemosnak, hazudnak...
Rögzítsük a tények kedvéért, így hangzott az inkriminált beszédrészlet, szó szerint:
»Nem szeretnék a mai találkozónkon ünneprontó módon beleragadni az aktuálpolitika mocsarába, de ki kell mondanom, hogy a magyar politikai osztálynak nincs egységes állam- és nemzetértelmezése, hanem alapvetően két – egymást gyakorlatilag kizáró – állam- és nemzetkép létezik a magyar politikán belül.
Nem az elmúlt tíz vagy harminc évben gyökereznek ennek okai, hanem időben jóval messzebb nyúlnak vissza. Azonban a történelmi okok részletes kifejtése meghaladná az én ünnepi beszédem időkeretét, ezért azt javaslom, itt és most fogadjuk el tényként, adottságként mindazt, amivel sajnos magunk is mindannyian szembesülhetünk.
A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik.
Tisztelt Kollégák!
Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.« (Kövér László)
Tűpontos és igaz minden szava! Éppen ezért örjöngenek...”
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd