Tállai szerint Gyurcsányéknak csak ellenzékben fontos az otthonteremtés

2021. november 25. 7:43
Az államtitkár a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: félő, hogy a baloldal elvenné a családtámogatásokat.

A családok a saját jövőjükről szavaznak 2022-ben: míg a kormány jelenleg a támogatások különféle formáival segíti a saját ingatlanra vágyó családok dolgát, ez a helyzet azonnal megváltozik, ha a baloldal kerül hatalomra – jelentette ki Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mediaworks Hírcentrumának adott interjúban, amelyet a Magyar Nemzet ismertetett csütörtöki számában. Elmondta, hogy eddig megközelítőleg kilencszázmilliárd forint igény érkezett be a lakosságtól a 2015 óta élő különféle otthonteremtési lehetőségekre.

Tállai András felidézte: az első Orbán-kormány otthonteremtési programjával több százezer család tudott a lakáskörülményein javítani. Kijelentette: „a szocialista kormány 2003 közepétől szigorította a lakástámogatások feltételeit, majd korlátozta a lakáshitelek után járó adókedvezményt, amelyet 2007-ben teljesen meg is szüntetett.

2009-ben a szocpol és a kamattámogatások eltörlésével lényegében az egész lakástámogatási rendszert kivégezték”.

Ugyanilyen módon jártak el a ma általuk oly nagyon szorgalmazott bérlakásépítések kapcsán is” – folytatta az államtitkár. Az első Orbán-kormány bérlakásprogramja részeként hatvanmilliárd forintból 12 ezer bérlakás létesült, de „ezt a programot a szocialista vezetésű kormány megszüntette. A baloldal bérlakásprogramjából pedig szinte semmi nem valósult meg: 2002-2010 között nem egészen 0,3 milliárd forintot költöttek bérlakásprogramjukra. Röhejes nagyságú összeg” – fogalmazott.

Szerinte nagy kérdés az is, hogy a baloldal megtartaná-e az elmúlt tíz évben bevezetett lehetőségeket. „A Fidesz-KDNP-kormány új otthonteremtési programot indított: 2015. július 1. és 2021. október vége között közel kétszázezer család csokkérelmét fogadták be majdnem 633 milliárd forint összegben. Az otthonteremtést a kistelepüléseken elősegítő, úgynevezett falusi csokra 2021. április végéig több mint 144 milliárd forint összegű támogatási kérelmet fogadtak be, s további 13,5 milliárd forint falusi adó-visszatérítési támogatásra érkezett igény. A lakáscélú kölcsöntartozással rendelkező, további gyermeket vállaló családoknak nyújtott törlesztési támogatásra fordított állami kiadás ebben az évben eléri a 27 milliárd forintot” – sorolta.

2021. január 1-jével a kormány tovább bővítette az otthonteremtési programot: ismét él az ötszázalékos kedvezményes lakásáfakulcs, ezen felül a gyermekes családok áfamentesen vásárolhatnak új lakást. További kedvezmény, hogy a csokot igénylő családoknak a megvásárolt lakásuk után illetékmentesség jár. Emellett a lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséhez nyújtott támogatás igénybevételi lehetőségei is szélesednek azáltal, hogy egyszerre fennálló több hiteltartozásra is érvényesíthető a támogatás. „​​​​​​​S akkor még nem beszéltünk a 2021. január 1-vel útjára indult otthonfelújítási programról. Ennek segítségével több százezer család újíthatja fel, korszerűsítheti lakását – eddig több mint 122 milliárd forint összegű támogatási kérelem érkezett be.

Tállai András szerint félő, hogy ha jövőre a baloldal jut hatalomra, ezek a kedvezmények semmivé válnak. „​​​​​​​Jól látható, hogy Gyurcsányéknak az otthonteremtés csak ellenzékben fontos, kormányon építés helyett csupán rombolnak, és megszorításokat vezetnek be” – jelentette ki.

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés