Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
A baloldali miniszterelnök-jelölt szerint szorosabb európai uniós összefogásra lenne szükség, beleértve egy „európai FBI” létrehozását is.
Márki-Zay Péter a BBC Hard Talk című műsorában vendégeskedett. Stephen Sackur riporter a politikust kaméleonnak nevezte, akiről nem lehet tudni, hogy pontosan mit is akar. Márki-Zay szerint a valódi kaméleon Orbán Viktor, aki egyházellenes liberálisból lett keresztény. Úgy véli, az értékrendjével azokat is meg tudja szólítani, akik korábban a Fideszre szavaztak, mára azonban kiábrándultak belőle.
Márki-Zay Péter elmondta, hogy mindenképpen támogatja az azonos neműek házasságát. Ez nincs ellentétben hitével, ugyanis a polgári házasság egy polgári jogi aktus. A bevándorlás kérdésében szerinte Orbán Viktor tettei és kijelentései ellentmondók, ugyanis Márki-Zay úgy véli, hogy a magyar miniszterelnök az, aki rengeteg vendégmunkásnak ad letelepedési engedélyt, mert ez az ő és az általa támogatott német autógyárak érdeke.
Saját magát föderalistának nevezte, és közölte:
szorosabb európai uniós összefogást szeretne, beleértve egy „európai FBI” létrehozását is.
Bár a jövedelemadót továbbra is alacsonyan szeretné tartani, de igazságosabb adórendszert szeretne megvalósítani, valamint olyan erős költségvetési szigort, hogy bevezethető legyen az országban az euró.
Márki-Zay Péter jó szívvel ajánlja a zsidó származású választóknak is, hogy a párt korábbi kijelentései ellenére szavazzanak a jobbikos jelöltekre. Hozzátette: ha nem szabadulunk meg a korrupciótól és a megfélemlítéstől azokban a szektorokban, ahol a Fidesznek a választások esetleges elvesztése után is megmarad a hatalma, akkor a mostani kormánypárt továbbra is lopni fog. Éppen ezért szerinte nem elegendő a kormányt leváltani, az egész rendszert le kell váltani. Csatlakozni fog az ország az Európai Ügyészséghez, és valamennyi bűnözőt vád alá kell helyezni – közölte.
Fotó: Ficsor Márton