A megvizsgált szív

2021. november 25.
A száz évvel ezelőtt, 1921. november 27-én született Pilinszky János költészete a világ széthullásának tapasztalatán keresztül láttatja az evangéliumi esztétika mélységét és időtlenségét.

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban.

„Ismeritek az évek vonulását, az évekét a gyűrött földeken?” – kérdezte jó néhány évvel ezelőtt a helyi élelmiszerbolt pénztárosától a nagyobbik fiam. A nevezetes kérdés elhangzásánál nem voltam jelen, csak a feleségem elbeszéléséből tudok róla. A pénztáros hölgy először döbbenten nézett a gyerekre, majd úgy tett, mintha semmit sem hallott volna, és rutinosan tette tovább a dolgát. Meg tudom érteni, jómagam is valószínűleg hasonlóképp cselekedtem volna. Mert hát mégis mit lehet erre válaszolni. A rendhagyó kérdés úgy hangozhatott el, hogy Pilinszky Apokrif című versét – amelyből az idézet származik – a feleségem akkoriban altatóként mondogatta a fiamnak esténként. Nem az a kimondottan altatónak való vers, gondolhatnánk, de nem lenne egészen igazunk. A gyerekek olykor jobban értik az ilyesmit, mint az úgynevezett felnőttek. 

Amikor Pilinszkyre gondolok, sokszor jut eszembe ez a bolti jelenet a maga csendes radikalitásával. Mert a költészet „dolga” végül is lényegében ez: olyan kérdéseket intézni hozzánk, olyan állításokat tenni, amelyek megakasztanak bennünket a szokásos, napi ügymenetben. A torkunkra forrasztják a szót. Pilinszky egész életműve ennek jegyében áll, a maga szelíd, kérlelhetetlen radikalizmusával képes a szó legnemesebb értelmében megdermeszteni olvasóját. 

Valószínűleg mindenkinek megvan a maga története Pilinszkyvel. Nagyjából emlékszünk arra, mikor olvastuk először. Nem sok költőről mondható el ugyanez. Pilinszky versei képesek belső életrajzunk részeivé válni. 

A középiskolában találkoztam vele először. Annyira eltaláltak a versei, hogy képes voltam ellopni a könyvtárból az egyik kötetét, csak hogy bármikor olvashassam. Igaz, ezt megtehettem volna lopás nélkül is, de valamiért úgy éreztem, birtokolnom kell. Nemrég a kezembe került ez a könyv. Beleolvastam, és láttam az akkori aláhúzásaimat, megjegyzéseimet. Olyan volt, mint egy szembesítés, vagy inkább egy találkozás elveszettnek gondolt, régi önmagammal. Látom magam a váci Duna-part sétányán, ahogy ülök a támfal egyik lépcsőjén, cigarettázom, és Pilinszky verseit olvasom ahelyett, hogy az iskolában lennék. 

Nyitókép: Fortepan / Adományozó: Hunyady József

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés