A rendezvényen Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, aki 2006 őszén az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke volt, arról beszélt, hogy az, ami akkor történt, az újkori magyar jogállam mélypontja, bukása volt.
A történtek tanulságának azt nevezte, hogy
olyan emberek kezébe ne adjuk még egyszer a kormányzást, akik erre képesek”.
Hozzátette: akkor az ellenzéki parlamenti képviselők annyit tehettek, hogy elkezdték keresni a jogsértések elleni fellépések jogi lehetőségeit. Azonban az akkori szocialista országgyűlési többség megakadályozta az érdemi előrelépést és semmifajta együttműködés nem tudott kialakulni az ügyben. Megfogalmazása szerint fojtogató légkör vette körül a parlamenti vizsgálóbizottság munkáját.
Balog Zoltán erre példaként említette, hogy az akkori igazságügyi miniszter, Petrétei József „soha nem merte vállalni a válaszadást, mindig helyettesét küldte, aki a legszemérmetlenebb cinikus módon gúnyolódott”. Az akkori kormányoldal „nagyon vadul, fanatikusan a »csőcselék« és a »ti lázítjátok a csőcseléket« narratívát nyomta” – mondta. Balog Zoltán szerint