Nagy Feró: Nem titkolom, hogy ős-SZDSZ-es vagyok

2021. november 14. 10:25
A nemzet csótánya elmondta, hogy sértődésből állt át a MIÉP-hez.

A Spirit FM-en futó Rocktérítő+ vendége ezúttal az ország egyik legendás vagánya, a szocializmus rebellis punkrock bandájának megmondóembere volt, a nemzet csótánya, Nagy Feró, írja az Atv. Hozzátették: a zenész a műsorban nem adja elő a hőst, árnyalja korábbi ellenzéki státuszát azzal, hogy „akkor mertek jobban kilépni, amikor már ennek – bár volt következménye – de ez mégsem volt annyira súlyos.”

Azt írják, hogy Feró, magát ős-SZDSZ-esként titulálva, azt is őszintén bevallja, hogy

sértődésből állt át a MIÉP-hez, mivel korábbi pártjában kioktatták, hogy „maradjon csak a zenénél”.

Hangsúlyozzák, hogy a zenész ma már nagypapa és ellenzi a durva beszédet, sőt maga is igyekszik ezt kerülni a fiatalok érdekében. Elmondja, hogy amikor a tehetségkutató zsűrijében nagyobb fokú szabadszájúságra biztatták, azzal vágott vissza, hogy ő ezt már nem teszi, mert a koncertjére gyerekek is jönnek, a „babos bácsira”. Az előadóművész a nem hívőket pedig arra szólítja fel, hogy jöjjenek és érezzék az „illatot”, vegyék át az „Isten szagot”.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 113 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megtért. A hatalomhoz.
Van ilyen.
:D

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés