Márki-Zay Péterrel győzni fogunk

2021. november 11. 11:04

Fekete-Győr András
Facebook
Listavezetőként az egész közösségem nevében mondhatom, hogy mi készen állunk a kampányra.

„Hetek óta, Péter előválasztásos győzelme óta a fideszes propagandagépezet folyamatosan azon dolgozik, hogy fogást találjon miniszterelnök-jelöltünkön. Kínlódásuk látványos, egyik termékük mégis felvetett egy kérdést, amire érdemes válaszolni. Na, nem nekik, hanem inkább Nektek.

Tisztázzunk valamit az elején: mindegyik ellenzéki párt elfogadta és támogatja Márki-Zay Pétert. Ezek a hetek viszont nem a hangos kiállásokról, hanem a közös kampányról, a Fidesz legyőzésének tervezéséről szólnak a pártokon belül és a pártok között is. Mi a Momentumban a napokban listát állítottunk, hamarosan új elnökünk is lesz. 

Október 23-án hitet tettünk a közös kampány és a közös győzelem mellett. Ez volt az a közös pont, ami lezárta az előválasztási versengést és elindította a kampány következő időszakát. Az előválasztáson ugyanis az öt miniszterelnök-jelölt mögött hat párt, mozgalmak, civilek és persze több millió változást akaró ember áll, dolgoznunk kell azon, hogy áprilisban velük együtt győzhessük le a Fideszt.

Mi, a Momentum Mozgalomban az új politikai generációt képviseljük, akik keleti hitelek és keleti elnyomás helyett nyugati béreket és európai szabadságot akarnak. Listavezetőként az egész közösségem nevében mondhatom, hogy mi készen állunk a kampányra, jelöltjeink, kampánycsapataink és aktivistáink várják a kampányt, várják a lehetőséget, hogy megmutassuk ország-világnak, hogy milyen új Magyarországot leszünk képesek közösen felépíteni. Ennek a változásnak mi leszünk a mozgatórugói!

Hajrá MZP! Hajrá Momentum! Hajrá ellenzék!”

Fotó: Facebook/Fekete-Győr András

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És ehhez még diplomácia sem kell! vagy izé...diplomata...vagyis diploma...
Kurva életbe, de nehéz ez!

FeGyőrről egy régi vicc jut eszembe:

Az elefánt és a kisegér együtt megy át egy fahídon. Megszólal a kisegér:

- Hallod, hogy dübörgünk?

Kinek mi...

Constantinusnak - a kereszt
Fekete-Győrnek - Márki-Zay

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés