A nagy visszatérés: Cseh Katalin letette az esküjét és közölte, hogy nőügyekkel foglalkozik majd a parlamentben
Fekete-Győr András helyét vette át az országgyűlésben.
A Momentum politikusa korábban közgazdászként mutatkozott be, holott nincs diplomája. Most a közösségi oldalán egy helyen parlamenti képviselőnek írja magát, holott nem választották meg.
Bár korábban már azt is sajnálta, hogy közgazdászként hivatkozott magára, pedig még nincs felsőfokú végzettsége, a Momentum elnökségi tagja közösségi oldalán újabb meglepő információt tüntetett fel:
Az igazsághoz egyébként hozzátartozik, hogy a politikus borítóképét szerkesztő munkatársának sikerült eltalálnia Hajnal titulusát: így ott helyesen „az ellenzék képviselőjelöltje” szerepel.
Hajnal Miklós fenti „titulusa” nemcsak azért lehet meglepő olvasóink számára, mert a Momentum politikusa nem megválasztott képviselő, de azért is, mert korábban Hajnal még önkormányzati képviselői mandátumát is visszaadta.
Lemondását október elején nyújtotta be az önkormányzatnak. „A nyári elnökségi tisztújításon újraválasztottak, és az országos politikai feladataim megszaporodtak” – indokolta visszalépését Hajnal.
– tette hozzá.
A politikus pártja a listaállítás kapcsán azt írta: „a kiválasztás során a küldöttek többek között figyelembe vették a jelöltek politikai tapasztalatát, helyi, önkormányzati munkában betöltött szerepét, vagy éppen korábbi kampányokban mutatott teljesítményét.” A párt küldöttjei szerint tehát ezeknek a szempontoknak nem felel meg Hajnal Miklós. Vagyis
Hajnal Miklós jelenleg tehát mindössze országgyűlési képviselőjelöltként száll ringbe a jövő évi választáson Budapest 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületében. A Momentum Mozgalom elnökségi tagja, önéletrajza szerint nincs semmilyen felsőfokú végzettsége. CV-jében egy idén elkezdett levelező jogász szak mellett „felfüggesztett” oxfordi tanulmányokról számolt be.
Így tehát
Cikkünk megjelenését követően megkereste lapunkat Hajnal Miklós. A politikus jelezte: az elírásból fakadó hibát javította, bemutatkozása természetesen: „a Momentum Mozgalom országos elnökségi tagja, a II.- XII. kerület országgyűlési képviselőjelöltje”.
Nyitókép: Facebook