Gyurcsány Ferenc nagy idők nagy tanúja, és alakítója volt

Történészként leginkább azt gondolom, hogy nagyon remélem, hogy meg fogja írni az emlékiratait.

Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.
„Az index.hu-t sajnálatos módon elérte a fake news korszelleme. A kissé szokatlan módon a főszerkesztő által személyesen jegyzett cikk – a sajtóetikai szabályokat megsértve, a reakciót be sem várva – ma reggel háromnegyed nyolckor úgy került ki vezető anyagként a portálra, hogy mindössze húsz perccel azelőtt kérték egyáltalán a Fővárosi Önkormányzat nyilatkozatát.
A cikkből persze kiderül, hogy a szerző tényállítása mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében »a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök« megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. Nos, nem tudjuk, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek. Annyit vagyunk kénytelen megjegyezni, hogy a cikk szerzője összekeverte a NER-t és a Fővárosi Önkormányzatot: mifelénk nem üzleti körök határozzák meg a vagyongazdálkodási döntéseket.
A Fővárosi Önkormányzat a Városháza ingatlanegyüttesével kapcsolatban számos döntést hozott a közelmúltban, így a Merlin Színház épületének felújításáról és a Városháza Park tervpályázatának kiírásáról. Az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.”
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt