„Az ellenzéki összefogás két fontos precedenst is teremtett. Egyrészt kiderült, nem kizárólag a kormánypárt képes kijelölni itthon a politikai és közéleti diskurzusok tárgyát, másrészt egy rendszeren kívüli jelölt állt fel az előválasztás dobogójának legfelső fokára.
Számos cikk foglalkozott már az összefogással, járta körül különböző vetületeit, de arról a jelentős fordulatról még nem igazán esett szó, hogy a kormánypárt az ellenzék javára feladni kényszerült a hosszú éveken át birtokolt közbeszédet uraló pozícióját. Ez pedig nem véletlenül könyvelhető el sikerként. Hatalomtechnikai szempontból kifejezetten előnyös, ha egy pártnak sikerül megragadni a lehetőséget, hogy a politikai térben aktív, diskurzus-formáló szerepet töltsön be.”