CSOK-királynak hívták a háta mögött

2021. október 22. 11:38

Szabó Gergő
Pesti Srácok.hu
Jakab Péter újabb pofont adott a hitelességnek.

„»Úgy szeretnék én lenni a CSOK-király« – énekelhette szokás szerint igen hamisan és sajátosan az egykori Hungária-slágert az ellenzék köreiben egyre inkább háttérbe szoruló hordószónok, a szebb időket látott Jobbik szélsőballal összefekvő zsarnokelnöke, Jakab Péter. Óbégatásait egyre kevesebben hallgatják, Gyurcsány pedig már hátrébb tolta a sakktáblán, a csontvázak azonban folyamatosan dőlnek ki a szekrényből. Kiderült ugyanis, hogy a melósokért és kisemberekért rendszeresen aggódó, a Fideszt kizsákmányolónak tituláló Jakab Péter a nagy önmegtartóztatás közepette feleségével együtt 2017-ben felvette a csokot, igénybe véve a kormány családtámogatási lehetőségét, vélhetően a 14 millió forintos kedvezményes hitelt is.

Ez viszont nem akadályozta meg a parizerkirályt abban, hogy ezt követően évekig ne kiáltson kígyót-békát minden olyan intézkedésre, amit a kormány hozott, köztük a családtámogatásra is. Kinek hiteles még a most is parttalanul és ötvenes éveket idézően fenyegetőző Jakab Péter? Ki hiszi el még a luxusautóval közlekedő »néptribunnak«, hogy kis panellakásban tengeti az életét és őszintén átérzi az emberek problémáit? A Jobbik végsőkig kitartó karlendítőin kívül már egyre kevesebben, a demagóg politizálás átmenetileg ugyanis magasra tud emelni, de a bukás elkerülhetetlen, különösen akkor, ha egy Gyurcsány Ferenc is ott mosolyog a háttérben. Kárt azonban még mindig tud okozni Jakab. Nem is keveset.

Bárhogy keresi az ember a szavakat, nem nevezheti másnak, mint gátlástalan és arcátlan színjátéknak azt a viselkedést, amelyet évek óta harsog a világba Jakab Péter. A saját pártját szétszalámizó, és azt a baloldal hardcore felére kormányzó egykori zsidózó és cigányozó kiskáder ma már a populista demagógia egyik tanítani való példájává vált. Rövid tündöklését láthatóan az egyre közeledő csúfos bukás követi majd, de azért néhány év alatt rengeteg kárt okozott és okoz a magyar embereknek, a magát nemzetinek hirdető és jóformán Gyurcsány ellen létrejött pártot pedig pont a Szemkilövető karjaiba lökte szolid harminc ezüstért és öt perc hírnévért.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Lölő ausztriai szállodái meg csendben átíródtak a nemzet vejének nevére.
Birkák! Van valami hozzáfűznivalótok?

nick89 2021. október 22. 10:10


AROON 2021. október 22. 10:35

2

@nick89

Tahó, bizonyítani is tudod?



nick89 2021. október 22. 11:10

@AROON

Igen.


AROON 2021. október 22. 11:37

@nick89

Lássuk!







@AROON

Nesze:
https://24.hu/belfold/2021/10/..
És most áruld el, honnan van végtelen mennyiségű forrása ennek a trógernek a bármire is, amikor még életében nem dolgozott és nulla teljesítmény áll mögötte.
Meg az apósa."

Figyeljétek, hogyan próbál terelni a Sziauram!
És figyeljétek, hogy a többi döglégy hogyan próbálja mentegetni, naésezni, mocskolódni, értetlenkedni.

Na ezért menjetek mind a bús fekete erdőbe a gyurcsányival együtt!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés