„Utoljára a szocializmusban volt ilyen” – Puzsér kávézójánál robbant a lakossági düh Ferencvárosban

Sétálóutcát csinálna az önkormányzat a Tűzoltó utcából, ahol a Gyermekklinika is működik.

Nem történt teljesen váratlanul.
„Az előválasztást meghackelték. Nem történt teljesen váratlanul. Sokan próbálták még időben felhívni a figyelmet ennek veszélyére. Mérő László is figyelmeztetett, hogy akár pár tízezer jól szervezett szavazat eltérítheti az eredményt. Nem vettük komolyan – most itt a következmény.
Jöttek a jól szervezett szavazatok, többen is, mint pár tízezren, jól megszervezte őket az elmúlt harminc év politikai elitje iránti undor: százezres nagyságrendben hackelték meg az előválasztást. Választókorú magyarok, akiknek elegük van Orbán Viktorból, Mészáros Lőrincből, Rogán Antalból és Tiborcz Istvánból. Ugyanakkor elegük van a fentiek nem kevésbé korrupt és nem kevésbé autoriter, de legalább kellően nyomorult és bármire is alkalmatlan, intézményes ellenzékéből is – elegük van a 2010 előtt uralkodó elitből, amely szétverte a köztársaságot, és előidézte Orbán Viktor kétharmados országfoglalását. Elegük van a szemkilövető Gyurcsány Ferencből, az ócska, tolvaj MSZP-ből, a karlengetve integető jobbikosokból meg a semmirekellő, állandó marketingtervezés alatt álló, identitástalan momentumosokból. Elegük van ebből a kollaboráns brigádból, amelyik szemrebbenés nélkül hazudja azt, hogy muszáj ötvenegy százalékkal alkotmányoznia, mert erre az Alaptörvényre nem szabad felesküdni, holott a többsége már legalább egyszer felesküdött rá, mert csak úgy járt a fényességes képviselői fizetés meg az új iPhone X.
Előlépett az árnyékből ez a rengeteg ember, és keresztülhúzták az ellenzéki elit számítását: meghiúsították az MSZP és a DK okosan kitalált forgatókönyvét. Világossá tették, hogy ha rajtuk múlik, a Gyurcsány Show elmarad. Így került homok a nertársi agitprop-gépezetbe: ez a kihívás a kultúrharc horizontális jobb-bal tengelyén kívülről, egy vertikális tengelyről érkezik – most úgy érzem, ez a legnagyszerűbb közéleti történés, ami Magyarországon lezajlott a meghackelt rendszerváltás óta.”
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán