Kis magyar közéleti abszurd

2021. október 19. 7:13

Kurtz ezredes
Kontra
Mekkora vicc, hogy a baloldali előválasztást az nyerte meg közel kétharmaddal, aki állítólag jobboldali.

„Dobrev Klára állítólag a Pereputtytörvénynek nevezett katyvasszal szeretné visszaszerezni a fideszes bűnökkel megkaparintott, és unokákra íratott ingatlanokat.

Milyen abszurd már ez az egész, nem? Jó, hogy már nem azt akarja törvénybe foglalni, hogy leendő házastársak nem vehetnek a későbbi anyósuktól felnyalt kölcsönnel áron alul timföldgyárat. Mi lesz a következő ötlete? Feles többséggel – ami egyelőre úgy 38 százalék – akar netán alkotmányozni egy kicsit?

Mekkora vicc már, hogy a baloldali előválasztást az nyerte meg közel kétharmaddal, aki állítólag valódi jobboldali, nem úgy, mint Lyézus Krisztus, aki szerinte az első baloldali volt. Írnák hozzá a homoerotikus ódákat, az a tornászcsaj a kisszobából meg végre 576-odszorra is meglátná benne az Igazit, aki végre elveszi a szüzességét. Olyat is lehetne, hogy a győzelme miatt párt nélkül is helyeket követeljen magának a közös listán.

Azon röhögnénk a legnagyobbat, ha az önmagát legLYobbik tanítványnak tekintő Lyákobot annyira megszívatná a Feri, hogy valamelyik atyai jóbarátja – mondjuk Magyar György – csak egy negyedik helyet számolna neki. Szerencsére ez az egész olyan képtelenség, mintha az objektivitás zsinórmértékének tekintett HVG annyira le akarná győzni Bíró Möriennt a karácsonyszopó-versenyben, hogy odaphotoshoppolná Karigeri elhullott tejfogait az üres helyekre.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezt még az ellenzéki szavazóknak is meg kell emészteni:-)
Egyelőre nem esett le a húsz fillér nekik.

Ezzel a HVG járatta le magát.

Egyetértünk.
Tegnap néztem az atv-t , az ellenzéki politikusok rózsaszín ködben ültek és beszéltek. A műsorvezetők próbálták őket lerángatni a valóság talajára, de nem sikerült nekik .

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés