Öt frontvonal, ahol eldől a Dobrev-Márki-Zay-csata

2021. október 13. 8:29

Vona Gábor
Index
Karácsonyt le lehetett gyűrni lelki hadviseléssel meg két közvélemény-kutatással, de ez most kevés lesz a hódmezővásárhelyi polgármester részéről.

„Nem várt izgalmak, szappanoperákat megszégyenítő fordulatok és egyre viharosabb érzelmek után eljutottunk az ellenzéki előválasztás döntőjéhez. Csak egy maradhat. Bárki lesz a győztes, az ellenzék mindenképpen nyer, hiszen megszerzi a legfontosabbat, amit politikában lehet: az emberek figyelmét. Akié a figyelem, azé az ország. Ugyanúgy elmondható azonban, bárki lesz a győztes, az ellenzék olyan súlyos sebesülésekkel fejezi be a saját maga által szervezett megmérettetést – Fekete-Győr leváltása, Jakab gyenge szereplése, Karácsony visszalépése, futóbolondozás, hazaárulózás stb. –, hogyha valaki ezt előre közli velük tavasszal, talán bele se mennek az egészbe. Mindenesetre a gép forog, a két állva maradt aspiráns pedig nem pihen. Aki azt hitte, a Márki-Zay–Karácsony-széria fordulatai után a Márki-Zay–Dobrev-féle második évad majd belassul, tévedett. Továbbra is nő a figyelem (pozitív serpenyő), de egyre mélyebbek az egymáson ejtett sebek is (negatív serpenyő). Érdemes ezért megvizsgálni azt az öt frontot, ahol a hétvégéig eldől, ki lesz végül az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.

1. A »független« sajtó
Az ellenzéki orgánumok jelentős része vagy beárazta és/vagy konkrétan segítette a Karácsony-kampányt. A főpolgármester visszalépésével így jól érezhetővé vált a tanácstalanság. A felfokozott hangulattól hajtott híréhség hatalmas lehetőség most a sajtótermékeknek, hogy olvasottságot, nézettséget generáljanak, de kinek a javára? Ez a kérdés nyilván minden szerkesztőségben más-más módon alakul majd. Hivatalosan persze senki sem fog odaállni valamelyik jelölt mögé, és azt sem zárom ki, lesznek valóban objektív médiumok, de aki figyel, bizonyára érzékelhet majd érdekes mozgásokat.

2. Logisztikai hadművelet vagy sátras forradalom?
Viccesen hangzik, de az egyik legfontosabb dolog, amit mindenkinek meg kell értenie: az nyer, akire többen fognak szavazni. Nem az, aki a legtöbb lájkot gyűjti be vagy a legnagyobb médiashow-t csinálja (lásd Jakab Péter), nem is az, akit a sajtóban beáraznak és az értelmiség körbeszeretgeti (lásd Karácsony Gergely), hanem aki több választót mozgósít. Sokakat megrészegíthet a saját politikai buborékjuk, az online hype, a kommentek özöne, a vágyvezérelt érzelmek spirálja. (Nos, erről tudnék mesélni...) A szavazás azonban más. Ott makacs számok vannak.

Karácsonyt le lehetett gyűrni lelki hadviseléssel meg két közvéleménykutatással, de ez most kevés lesz a hódmezővásárhelyi polgármester részéről.

A mozgósítás és a logisztikai kapacitások Dobrev Klára mellett szólnak. Az első forduló bebizonyította, a DK az ellenzéki oldalon nem csupán a legerősebb, hanem az egyedüli erős szervezeti struktúrával rendelkezik. Mikor maxolnák ki ezt a piaci előnyüket, ha nem most? Amikor az Elkúrtuk virtuális moziélménye helyett elkezdődhet a House of Cards magyar reality remake-je. A DK totális mozgósításának persze megvan a felső határa. Könnyen elképzelhető, hogy Dobrev Klára 250, akár 300 ezer szavazatot is összegyűjt a végelszámoláskor, de további tartalékai inkább Márki-Zaynak vannak. Ha a részvételi arány félmillió alatt marad, borítékolható a DK-jelölt győzelme, ha fölé megy, lehet izgulni mindenkinek, ha pedig nagyon megszalad, azt jelentheti, a logisztika tudományát végül legyőzte az újdonság varázsát auraként viselő MZP sátras forradalma.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na most, ez az ember (Vona) az első forduló előtt hasonló módon azt elemezte, hogyan fog Jakab óriási meglepetést okozni, milyen jó a kampánya stb.
Amikor az Öt című műsorban Hont többször megpendítette, hogy Jakab nem is fog bejutni a második körbe (hanem MZP lesz a harmadik), Vona kerek perec kijelentette, hogy az kizárt.

Az első kör után arról papolt, hogy az integratív Karácsony fog nyerni, ő a legesélyesebb "kihívója" Orbánnak is.

Na vajon mennyire kell komolyan venni ezt az embert mint "politikai elemzőt"?

Karácsony maga gyűrte le saját magát.

Angolul tudni kell, a tárgyaló képesség alap azon a szinten. A jogsi az ált. műveltség része, ha nincs valamilyen kizáró ok.

A tanulmányi, munkavállalói múltja egy káosz.

2019-ben ez még elment, most részben a korai kampány kezdés miatt palástolhatatlan lett.
Ez az eredmény, vállalhatatlan lett, még a sajátjai számára is.

A kínai kormánnyal bajusz akasztás utcanevek és levelezés útján sem volt semmi.

Válaszok:
ThunderDan | 2021. október 13. 11:45

Tényleg, megjött már a válasz Pekingből?




:)

Válaszok:
Agnieszka | 2021. október 14. 20:06

LESZ válasz, csak közvetve, nem fogják nagy dobra verni. Bolondot csináltak magukból.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés