Le Pen már előrehozott elnökválasztásra készül Franciaországban
Véget vetne a politikai helyben járásnak.
A franciák mintegy 8 milliárd eurót szánnak nukleáris energiaátmenetre.
Kedden mutatta be a France 2030 elnevezésű beruházási tervet Emmanuel Macron francia elnök – írja az Index a Politicóra hivatkozva. A 30 milliárd eurós tervezet fő célja Franciaország újraiparosítása a koronavírus-járvány után. Hozzátetté:. a beruházási csomag az atomenergia-ipar mellett több másik ágazatba forrást invesztál, így például az elektromos autókra, a mezőgazdaságra, az űriparra és a biotechnológiára is. A terv fő célja, hogy Franciaország kevésbé függjön a külföldi importtól. Ez a függetlenségünk kulcsa – jelentette ki Emmanuel Macron elnök a Elysée-palotában tartott kétórás beszédében, amelyben a terv főbb irányvonalait vázolta fel, írják. A francia államfő elmondta, hogy a France 2030 terv szerint a források egy része, mintegy 3-4 milliárd euró már most is rendelkezésre áll. Az Elysée egyik tisztviselője úgy látja, írják, hogy „nincs különösebb aggodalom” amiatt, hogy a terv ne lenne összeegyeztethető az uniós állami támogatási szabályokkal.
Hangsúlyozták: a tervben szereplő összeg legnagyobb részét, mintegy 8 milliárd eurót szánnak nukleáris energiaátmenetre. Emmanuel Macron szerint ugyanis az energiatermelés elsődleges fontosságú. Megírták:
egy zöldebb energiamodellre való áttéréshez, így kezelve a gáz- és villamosenergia-árak utóbbi időben tapasztalható megugrását. Párizs ezért – kilenc uniós másik uniós tagállammal, például
– arra szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy vegye fel az EU zöldberuházásainak listájára az atomenergiát, írják.
Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin