Kirk kapitány történelmet írt

2021. október 13. 17:56
William Shatner – aki négy évtizeden át alakította az Enterprise csillaghajó Kirk kapitányát a Star Trekben – lett a legidősebb ember, aki eljutott a világűrig.

A 90 éves amerikai színész lett a legidősebb ember, aki eljutott a világűrig – számol be az Index. William Shatner űrutazását eredetileg október 12-re tervezték, de az erős szél miatt egy nappal elhalasztották a repülést.

A mai, magyar idő szerint 16:50-kor kezdődő misszió volt a második kereskedelmi űrrepülése a Jeff Bezos alapította Blue Origin (BO) nevű cégnek. A 11 perces küldetéshez használt New Shepard rakéta a cég Van Horn-i indítóállomásáról indult útnak.

William Shatner egy hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt, az űrugrásra történő felkészítés során a legnehezebb feladat a kapszula ülésébe történő be-, illetve az onnan kimászás volt. Az amerikai színész mellett három másik utas ült a tizennyolcadik repülését végző Crew Capsule 2.0 kapszulában: Audrey Powers, a BO egyik ügyvezetője; Chris Boshuizen, korábbi NASA-mérnök és a Planet Labs műholdas képalkotórendszer alapítója; illetve Glen de Vries, a Medidata Solutions klinikai kutatócég alapítója, vezérigazgatója.

Címlapkép forrása: AFP

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés