Hitler egyáltalán nem volt idióta

2021. október 13. 22:34

Ara-Kovács Attila
Facebook
Nagyon tehetséges ember volt, egyben gátlástalan – igaz, bántóan félművelt. Ismerős profil, nem?

„Környezetemnek akkora traumát okozott a második világháború és Európa akkori teljes intellektuális összeomlása, hogy menekültek a téma elől. A legegyszerűbb megoldást választották: Hitlerre fogtak mindent, akit egyébként őrültnek tartottak. Gyerekként gyakran eljátszadoztam a gondolattal, hogy egy időgépbe szállok, s elrepülök vele a ’30-as évek Németországába, hogy megértsem, mi is történt, mi volt az, ami milliókat ehhez az őrülthöz láncolt. Miért hittek abszurd magyarázatokban, vagy mások miért választottak könnyedebb kompromisszumokat.

Évtizedekkel később, New Yorkban akadt a kezembe először a Mein Kampf teljes kiadása. Nagyjából átnyálaztam rajta magam, s ebből zavarba ejtően az derült ki számomra, hogy Hitler egyáltalán nem volt idióta. Épp ellenkezőleg: nagyon tehetséges ember volt, egyben gátlástalan – igaz, bántóan félművelt. Ismerős profil, nem? – dereng már valami?

Nos újabb évtizedek teltek el, s nem kellett már időgépbe ülnöm, hogy saját szememmel lássam ugyanezt az őrületet. Azt, hogy jobb sorsra érdemes emberek, hogyan züllenek le pont arra a szintre, ahol volt ellenségük és jövendő ellenségük közösen dagonyázik.”

Fotó: BRYAN OLIN DOZIER / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Na, már megint nincs szólásszabadság Mo-on.
Ezt a megszólalást el kell vinni az európai bírósági tárgyalásra.
Sőt, össze kéne szedni a többi ilyet is egy csokorba és letennie a bíróság asztalára.

Nem hinném, hogy Orbán a megfejtés, mert az már annyira unalmas, hogy minden valamirevaló tollforgató szégyellné.

Hitlerrel a fajelmélet volt a baj, meg az ebből következő tömeggyilkosság, és hogy ebből következőleg nem tudta maga mellé állítani az ukránokat.

Ha ezektől eltekintünk, és mondjuk egy I. világháborús politikai stílusú Németország vállalta volna a világháborút, lehet, hogy minden másképp alakul. Volna most egy erős Németország vezette kontinentális Európa, attól elszakadni próbáló britek, volna egy szövetséges Ukrajna, és egy ellenséges, de gyenge, és autoriter Oroszország. Ezzel szemben ténylegesen ugye minden másképp alakult...

Ceausescu és a Kommunista Párt bezzeg nem zavarta ezt a váradit, ő a halott Hitlerrel csinált volna rendet.
Pár év és Ceausescu is eszébe jut, bár jó ideje már a hazai hasonmásaik - Ferkó és Klára- keblén ő az öleb.

Elment a szakadék szélére és lépett még egyet. Az eredmény szempontjából egyre megy.

Csaxólok: Ara-Kovács Attila akkor volt Csauseszku célpontja és üldözöttje, amikor a Vezér KISZ, az apja meg párttitkár volt.

(Tóth Károly Antallal, Szőcs Gézával, Tóth Ilonával és Keszthelyi Andrással együtt, tudod az Ellenpontok...)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés