Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Harangozó Tamás szocialista országgyűlési képviselő az MSZP székházából segít az önkénteseknek.

– írta Facebook-oldalán Harangozó Tamás, a párt országgyűlési frakciócsoportjának frakcióvezető-helyettese, az MSZP Tolna megyei elnöke. Az ellenzéki politikus szerdai posztjából az is kiderült, hogy pénteken Szekszárdon – egyéni képviselőjelöltként itt indul 2022-ben – fogja segíteni az önkéntesek munkáját a választók azonosításában.
Harangozó előtt a DK XVIII. kerületi polgármestere, Szaniszló Sándor került érdekes helyzetbe, amikor az első forduló után arról posztolt közösségi oldalán, hogy részt vesz a voksok összeszámlálásában. Az ellenzéki előválasztás tisztaságának kétségeiről, arról, hogy nem lehet tudni, hitelesítette-e közjegyző a folyamatot, ITT írtunk.
Címlapkép: Facebook
