Újbudai kifizetőhely? Közteres lett az egykori DK-s árnyékbelügyminiszterből
Özönlenek Újbudára a bukott baloldali politikusok.
Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja nem ért egyet pártja elnökével, szerinte a DK politikusa jobb lenne az országnak.
A Párbeszéd elnökségi tagja is Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson. Erőss Gábor mindezt a Facebookon tudatta követőivel. A politikus döntését indokolva úgy fogalmazott,
„Karácsony-árva zöld-baloldali vagyok én is, mint sok százezren. Tudom, hogy Karácsony Gergely őszintén hiszi, mint oly' sokan, hogy csakis Márki-Zay Péter lehet az, aki legyőzheti Orbán Viktort. Kutyaharapást szőrével, jobboldalit jobboldalival. Úgy, hogy mögötte áll a baloldal. Lehet, hogy igaza van.
De én mást mondok.”
Úgy véli, a magyarok jólétet, és még inkább: létbiztonságot, ér- és nyugdíjemelésre szeretnének. „Nem még több migránsozásra, outingra és atyai pofonra vágynak (immár »baloldalról«)” – utalt az emlékezetes interjúra, amelyben Márki-Zay elmondta, hogy előfordult, hogy dühből pofozta meg kisgyerekét.
Erőss közölte, a családi adókevezmény haszonélvezőjeként is úgy gondolja, „a minden gyermek után járó családi pótlékot kell duplájára emelni, nem pedig a felső középosztály adókedvezményeit védeni”. Mindezt meg is indokolta:
Nem pedig a családi adókedvezménnyel, mert akkor elkergetik őket.
Felidézte, hogy 12 éve, LMP-politikusként a „2010 előtti világgal szemben” állt, de 2012-re nyilvánvalóvá vált számára, hogy
„a Fidesz mindennél pusztítóbb és gonoszabb”,
ezért vált a Fidesszel szembeni összefogás részévé. Végül közölte, bárki nyeri az előválasztást, azt támogatja, de szavazni Dobrevre fog.
Kép: Erőss Gábor Facebook oldala