Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A legnagyobb ellenzéki párttá felfúvódott, Gyurcsány-féle DK nélkül nincs és nem lesz ellenzéki egységfront.
Földrengésszerű politikai átrendeződés zajlik a baloldalon az utóbbi hetekben. Kezdődött a kínkeservesen lebonyolított előválasztással, ahol – az egyébként a hitelességet teljesen elemésztő érvénytelen szavazatok mellett – Jakab Pétert és Fekete-Győr Andrást is beárazta a nagyérdemű.
Utóbbi vereségét súlyosbította a tény, hogy a Momentum politikusa alig kapott több szavazatot, mint az egy-egy körzetben induló párttársai, Orosz Anna és Hajnal Miklós együtt. Jakab Péter pedig buldózerkampánya ellenére zúgott ki úgy a mérkőzésből, hogy még a saját pátriájában is csúnyán alulmaradt. Az így némiképp meglepő Dobrev, Karácsony, Márki-Zay végeredmény aztán újabb taktikai játszmákra adott lehetőséget.
A jobb erőpozícióból induló Karácsony elképesztő bravúrt hajtott végre azzal, hogy egy hét alatt a kimutatható előnyét egy fergeteges bejelentőshow-val teljességgel elherdálta.
Az a döntési potenciál és egyedülálló határozottság, ami főpolgármesterként is fémjelzi, most sem hagyta cserben, gyakorlatilag addig tojástáncolt töredező népszerűsége szilánkjain, míg egyértelmű nem lett Márki-Zay elsősége. Ez a fordulat ugyan az egyszeri DK-szavazók haragcunamiját vonta maga után az online térben, ugyanakkor Dobrev Klárát szemlátomást nem rendítette meg.
Karácsony tehát visszabújt a Városháza-csigaházba, és teátrálisan ellenfele támogatására szólított fel. Szavai túl sok vizet nem zavartak, sem az MSZP, sem a Párbeszéd nem követte a rendezői utasítást, sőt, több prominensük Dobrev Klára mögött sorakozott fel. Az események gördültek tovább, Márki-Zay maratoni és szenvedélyesnek tetsző beszédben tüzelte híveit a DK elleni végső harcba. Utána pedig adott egy újabb zavarba ejtő interjút, amiben megint hangsúlyos elemként jelent meg kedvenc fixációja, a melegség kérdése.
A téma folyamatos napirenden tartása azért is érthetetlen, mert ez a konzervatív szavazóbázist feltehetően hidegen hagyja, a balliberális oldalon ugyanakkor nem túl píszi erre unos-untalan ráfeszülni.
Közben a függöny felgördült, az előszavazás második felvonása is elindult; a már megszokott technikai bénázásokkal. A tét most a felszínen az, hogy Márki-Zay vagy Dobrev lesz Orbán kihívója. Természetesen ennél rétegzettebb a kérdés, ugyanis ha a pártháttér és szellemi holdudvar nélküli, nagypolitikában rutintalan hódmezővásárhelyi polgármester le is gyűri Dobrev Klárát, Gyurcsány nélkül akkor sem válhat autonóm szereplővé.
A legnagyobb ellenzéki párttá felfúvódott DK nélkül nincs és nem lesz ellenzéki egységfront, és ne legyenek illúzióink:
Amennyiben Dobrev Klára lesz a befutó, a képlet még egyszerűbb, az erőviszonyok kifésültebbek, és Márki-Zay Karácsonnyal együtt lekerül a játéktábláról.
Azt kell tehát világosan látni, hogy bármelyik forgatókönyv is aktiválódik, az alapállás ugyanaz. Az ellenzéknek tizenegy év alatt nem sikerült gyurcsánytalanítania magát, és újra ott tartunk, hogy közvetve vagy közvetlenül az őszödi igazságbeszélő osztja a lapokat. Ne áltassuk hát magunkat, 2022-ben a választás újra a múltról fog szólni, bárki is vezeti a baloldal előretolt helyőrségét...