A nagy visszatérés: Cseh Katalin letette az esküjét és közölte, hogy nőügyekkel foglalkozik majd a parlamentben
Fekete-Győr András helyét vette át az országgyűlésben.
A baloldali ellenzék más szemében meglátja a szélsőjobboldali szálkát, de a saját szemében még a fasiszta gerendát sem veszi észre.
Kétszínű egymásra licitálásba kezdett az MSZP és a Momentum az ózdi karlendítő jobbikos politikus, Farkas Péter Barnabás elítélésében. Az MSZP heves közleményt adott ki: „A demokrata ellenzéki pártok szövetsége nem tűrheti el, hogy bármelyik képviselője egy gyilkos eszme mellett kiálljon.” A Momentum kontrázik: „Mi, itt a Momentumban az antiszemitizmus semmilyen formáját sem toleráljuk, ezért nem fogunk közösséget vállalni egy percig sem olyan emberrel, aki ilyen jelképeket használ".
A közleményekből azonban csak azt tudtuk meg, hogy az MSZP nem tartja magát demokrata pártnak, a Momentum sajtóosztálya pedig vagy hazudik, vagy nem tudja, mit csinál a párt országos vezetősége.
Ugyanis mind a két párt nevét, logóját és támogatását adja olyan jobbikosoknak,
akik a legkevésbé sem illenek bele az antifasiszta-demokrata normákba.
Tartsuk észben: Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke május elején egy Facebook-posztban jelentette be, hogy pártja a Párbeszéddel közösen a jobbikos Kálló Gergelyt támogatja a Fejér megye 4-es számú választókerületében.
Kálló 2018 decemberében a Jobbik IT elnökeként levelet írt a Betyársereg neonáci csoportnak, mely máig elérhető a szervezet honlapján. Ebben úgy fogalmazott, hogy „mint mondtam, a tagjaink és az én közvetlen környezetem nagy tisztelettel adózik felétek, és mi mindent megteszünk majd azért, hogy ne generálhasson senki köztünk feszültségeket.”
De a Momentum is éppen ilyen sáros.
A párt Brenner Koloman jobbikos politikust támogatja Győr-Moson-Sopron megye 4. sz. választókerületében. Ez ugyanaz a Brenner, aki tavaly októberben kijelentette: „a Jobbik már nem egy antiszemita párt. Egykori megnyilvánulásaikat pedig a magyar társadalom immunreakciójaként magyarázta”.
A nyilatkozat igen nyílt beismerése annak, hogy Brenner szerint az antiszemitizmus „immunreakció”, tehát a zsidók valamifajta „vírus” lehetnek a magyar társadalom szervezetében.
Mindez elfogadható a baloldal-liberális normák szerint? Nyilván nem. Az ellenzéki pártok, melyek most taktikai okokból elhatárolódnak Farkastól, közben arcátlanul támogatnak éppen ennyire problémás jelöltöket. Milyen jövőképe van ezeknek a pártoknak a magyar demokráciáról? Betyárseregesekkel,
a zsidókat vírusozókkal, a cigány gyerekekről minősíthetetlen hangnemben beszélőkkel akarnak nyugatos nyílt társadalmat építeni?
Ezek a dilemmák a nemzeti-konzervatív tábor szavazóit nyilván nem foglalkoztatják, de azoknak a baloldaliaknak, akik naphosszat rasszistázzák és antidemokratikus tendenciákkal vádolják a kormányt, súlyosan el kell gondolkodniuk: véletlenül nem épp a saját pártjaik szemében képtelenek észrevenni azt a bizonyos gerendát?