Németország bevándorló hátterű ország a német államfő szerint

2021. szeptember 28. 21:26
Frank-Walter Steinmeier közölte, országa gazdagsága, jóléte nem lett volna elérhető a bevándorlók nélkül.

Németország bevándorló hátterű ország, és gazdagsága, jóléte nem lett volna elérhető a bevándorlók nélkül – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden az egyik hagyományos ipari övezetben, a Ruhr-vidéken tett látogatásán.

 „Mindig azt mondom, hogy nem az emberek bevándorló hátterűek, hanem maga Németország egy bevándorló hátterű ország” 

– emelte ki a szövetségi elnök a Mülheim an der Ruhrban működő Friedrich Wilhelm Vasmű 45 százalékban bevándorló hátterű emberekből álló személyzete előtt mondott köszöntőjében.

Felidézte, hogy Németország éppen hatvan éve kötött megállapodást Törökországgal vendégmunkások fogadásáról. A vendégmunkások azért érkeztek, hogy segítsenek a gyorsan növekvő gazdaság építésében. Munkájuk nélkül „az országunkban tapasztalható jólét nagy része megmagyarázhatatlan lenne”

Azonban ennél sokkal többet is tettek,

„sokszínűbbé és nyitottabbá tették országunkat”

 – mondta Frank-Walter Steinmeier, aki felkereste a bochumi Türkiyenspor német-török labdarúgó egyesületet, és megtekintette az esseni Ruhr-múzeumban Ergun Cagatay fotóművész Idevalósiak vagyunk (Wir sind von hier) című kiállítását, amely a Ruhr-vidéken élő török származású bevándorlókról szól.

A német népesség több mint egyharmada bevándorló

A szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi, 2019-es adatai szerint a németországi lakosság 36 százaléka, 21,2 millió ember számít bevándorló hátterűnek. Ez 2,1 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 20,8 millióhoz képest.    A hivatal meghatározása szerint az a németországi lakos tartozik a bevándorló hátterű emberek közé, akinek legalább egyik szülője nem vált német állampolgárrá a születésénél fogva. 

A bevándorló hátterű lakosság 52 százaléka, 11,1 millió fő német állampolgár és Németországban született. 

A bevándorló hátterű lakosság csaknem kétharmadát, 65 százalékát az Európa határain belülről érkezett emberek és leszármazottaik teszik ki. Származási ország szerint a legnagyobb csoportot a törökországiak teszik ki, arányuk 13 százalék. A második helyen a Lengyelországból származók állnak 11 százalékkal.A harmadik helyen az Oroszországból származó bevándorló hátterű emberek csoportja következik, 7 százalékos részaránnyal.

(MTI)

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De többet akartak. Úgy járhatnak, mint az angolok, ha történik valami.
A bevándorló hátterű országok a bevándorlók nélkül képtelenek az önfenntartásra- minden vonatkozásban.

Hagyd abba a bunkóságot, mert megválok tőled.

Mi lesz a régi németekkel?

Avagy: utánam az özönvíz...

Egy ország prosperitását döntő módon az országot alkotó lakosság képessége-teljesítménye-szorgalma és békés együttműködésre való hajlama határozza meg. Az 1960-as évekig kizárólag fehér európaiak érkeztek migránsként Németországba, akik szinte teljesen azonos személyiségjegyekkel bírtak, mint az őslakos germánok. A török vendégmunkásokkal megkezdődött a humántőke erodálása és a társadalom szövetének felbomlása. 2015 fordulópont volt, hiszen a másfél milliónyi képességtelen muszlim végzetesen felgyorsította a folyamatot. 2030-40 körül az emberiség leggyengébb szelete érkezik majd milliószám fekete-Afrikából. 2050-re Németország felszámolja egykori önmagát- egy széteső társadalom lesz, ahol erős klánrendszerben élő képességtelen tömeg veszi majd át a politikai irányítást és küldi majd a germánokat oda, ahová akkor valók lesznek: a harmadik világba...

Ja, és azt is érdemes megnézni mi lett a sztyepékről érkező yamnaya hódítás következménye az európai őslakosokra nézve. Az ibériai félszigeten pl az érkezésük után teljesen megszakadt az őslakos apai vonal, ami azt jelenti az összes férfiembert lemészárolták és elrekvirálták az asszonyaikat.
Szóval csak óvatosan a lipsi tankönyvek ótvar érvelési taktikájával...

És egészítsük ki azzal, hogy az 1973-as olajválságra az anatóliai vendégmunkások teljesen feleslegesek lettek. Helmut Schmidt már akkor egy hazatelepítési tervet dolgozott ki, amiben valami 2 ezer akkor sokat érő márkát kapott volna az aki hazatelepül. Nem sok pénzt kellet kifizetniük...

Azt a mindenit! Gratula a bátor lányodhoz!
No úgy járhat, meg NT az angolok, ha néhány százezer külföldi munkavállaló úgy döntenek, hogy hazamegy.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés