MSZP: Azonnal lépjen vissza a karlendítő jobbikos!

2021. szeptember 23. 16:59
Fekete-Győr Andrásék után a szocialisták is elhatárolódnak Farkas Péter Barnabástól.
Bárki, aki megnézi a képet, láthatja: a politikus a fotósra néz, és mosolyogva, összezárt ujjakkal pózol. Szó sincs integetésről, a környezet és a szituáció ismeretében a helyzet egyértelmű: amit látunk, az egy náci karlendítés”

– reagált közleményben az MSZP Ózd jobbikos alpolgármesterének botrányára.

Mint írtuk, az ATV.hu tegnap közölt egy olyan fotót, amelyen egy férfi felettébb sajátosan tartja a kezét. Később kiderült, Farkas Péter Barnabás az, aki a náci karlendítésre hajazó mozdulatot tette. A politikus a portálnak úgy reagált, „a képet készítő személy mögött, távolabb álltak a többiek, akiknek integettem, hogy a régi városrészlet előtt, mivel a kiállítás többi részéhez képest itt egy nagyobb tér volt, álljunk össze csoportképre. A kéztartásom nem náci karlendítés volt, hanem csak egy pillanatfelvétel erről a mozdulatomról, aljas rágalom ennek ellenkezőjét belemagyarázni.”

Az MSZP szerdán azt is írta, „a demokrata ellenzéki pártok szövetsége nem tűrheti el, hogy bármelyik képviselője egy gyilkos eszme mellett kiálljon. Emberi és politikai hitvallásunk egybecseng a MAZSIHISZ állásfoglalásával, amely szerint annak, aki antiszemita nézeteket képvisel, és kisebbségek ellen uszít, nincs helye a magyar politikában, médiában, illetve közhivatalban! S mivel Farkas Péter Barnabás jelöltként indult az előválasztáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében, felszólítjuk, hogy azonnal lépjen vissza! Amennyiben a Jobbik politikusa erre nem hajlandó, az MSZP felszólítja az indulását még támogató Jobbik, DK, LMP és MMM pártokat, hogy kövessék a Momentum példáját, és vonják vissza a támogatásukat!

Ne mocskolják be magukat, szavazóikat és az előválasztás tisztaságát azzal, hogy egy antiszemita antiszemita köszöntéssel pózoló ember jelöltségéhez adják a nevüket.”

Farkas Péter Barnabás fotója miatt a Mazsihisz meghívta az alpolgármestert a Holokauszt Múzeumba, hogy „adjon egyértelmű nyilatkozatot a médiának és a magyar zsidó közösségnek”, amelyben kijelenti, hogy nem számít a szélsőséges eszméket vallók voksaira. A jobbikos politikus elfogadta a meghívást.

A DK még nem, a Momentum viszont már megvonta a jobbikos képviselőjelölt támogatását. Mint azt a lapunkkal közölték: az antiszemitizmus semmilyen formáját nem tolerálják, ezért nem tudnak olyan személlyel értékközösséget vállalni, aki ilyen jelképeket használ.

Címlapkép: Facebook

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem fog visszalépni.

Na és?

Őt fogjátok indítani a választáson... addig persze téphetitek a szátokat...

(Süle Zsolt, Tóth Péter stb. esete dettó.)

Jó ez így is. :)
Erjed a Moslék.

KUSS! ÉN ÍGY INTEGETEK!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés