Kiszivárgott: aggódik Magyar Péter tanácsadója – „özönlenek a haszonlesők” a Tisza Pártba
Láng Balázs egy belső csoportban hívta fel arra a figyelmet, hogy „borzalmas arcoknak is otthona lett a Tisza.”
A Mandiner által megszerzett, tavaly nyári felvételen Tóth Endre elnökségi tag beszél arról, milyen hatása lehet a koronavírusnak a politikai viszonyokra.
„Mi a Momentumban az oktatási rendszer megújítását, modernizálását tartjuk az ország előtt álló legfontosabb feladatnak, hiszen csak így válhat Magyarország a 21. század nyertesévé” – lelkendezett márciusi Facebook-bejegyzésében Fekete-Győr András pártelnök, bejelentve, hogy Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusának és elnökségi tagjának vezetésével egy ambiciózus oktatási reformtervezetet alkottak meg.
Tóthot azóta Budafok-Tétényben indítja pártja a képviselő-jelöltségért az előválasztáson, riválisa az MSZP-t a DK kedvéért elhagyó Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester.
A magát hívő keresztény embernek nevező Tóth Endre azonban egy a Mandiner birtokába került felvétel tanúsága szerint igen sajátos módon viszonyul a demokratikus versenyhez. A belső, alighanem tavaly nyári Skype-egyeztetésről készült anyagot egy csalódott momentumos juttatta el szerkesztőségünkhöz.
Idézzük Tóth Endrét:
A momentumos politikus tehát azt a pandémiát nevezi „nagy lehetőségnek”, ami mintegy harmincezer magyar ember halálát okozta.
A momentumos politikus úgy folytatja, meg kell találniuk azt a 106 embert, akit indítanának az előválasztáson, s bár az „ellenzékkel koordinálni fogunk, de nem mehetünk úgy oda, hogy nincsen 106 jelöltünk, mert akkor hogy tárgyalunk”. Meg is jegyzi, hogy bár a 2019-es EP-választáson jól szerepeltek, az önkormányzati választások előtti egyeztetéseken „nem lehetett olyan nagy mellényünk, mert egyszerűen nem volt rá emberünk”.
Nyitókép: Facebook