A csevej

2021. szeptember 19. 18:23

Őszintén remélem, hogy jön majd valamilyen baloldali párt helyettük és mi végre örökre elfelejthetjük őket.

2021. szeptember 19. 18:23
PestiSrácok.hu

„Gyurcsányné a bálnoid alkatával és a sipító hangjával alakított nagyot. Egyébként ő is mindent megígért a nyugdíjaktól az EU-s minimálbérig, bár arról már kevés szó esik – úgy látszik, valaki elmagyarázta neki hogy olyan mindközönségesen és egyszerűen nem létezik. Nem volt egyszerű nyilvánvalóan, persze attól még mondogatja. Úgyhogy a bolgár dromedár is csak magát hozta, Feri neve például el sem hangzott, pedig bizonyára lett volna mit mondani róla.

Márki-Zay rögtön a híres hazudozásával vált ismertté, miszerint például »megfigyelőt« telepítettek a háza elé, és még sok egyéb kacagtatóval is szolgált, továbbá, hogy viccesen hasonlít valamelyik Habsburgra. Egyébként még tán ő volt a legvisszafogottabb, például a vagyonvisszavételt nem is emlegette olyan sokszor. Valahogyan talán ő volt a legkonzekvensebb; ő egyformán volt hülye.

És hát egy műsorvezető, akinek képtelen vagyok megjegyezni a nevét, úgyhogy – és mivel úgyis csak mikrofonállvány – már nem is változtatok e szokásomon. Hát így állunk most. Remélem, nem találkozunk velük, csak hát lesz még vagy két találkozójuk, plusz maga a kampány. Tulajdonképpen még szórakoztató is lenne, csak a mi bőrünkre megy az egész cirkusz. Őszintén remélem, hogy jön majd valamilyen baloldali párt helyettük és mi végre örökre elfelejthetjük őket. A remény hal meg utoljára.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sztd
2021. szeptember 20. 08:17
A Momentum és az LMP is vállalható baloldali pártként indult volna, a Jobbik egyenesen jobboldali volt, mégis ide jutottak. Nyilvánvaló, hogy olyan sok hátországot nem lehet kiépíteni. Ha ilyen a balos hátország, akkor viszont abból erre fogja futni. 11 év alatt nem tudtak eléggé kihalni, az ifjabb nemzedék nem vált jobbá (vagy azt a részét kiszorították, nem tudom). A jobbos értelmiség/hátország pedig előbb-utóbb rájön, hogy hol van és hol nincs neki keresnivalója.
szürkeSzarvas
2021. szeptember 20. 05:53
Nekünk EZT "dobta a gép". Még szerencse,hogy a fiatal Lenin nincs közöttük. (A Klein Klára a Tóni bácsi alkatát is örökölte,nem csak a gyilkos indulatát.) :)
Kanóc
2021. szeptember 19. 22:58
De nem fog jönni új baloldali párt. Először jöttek a gyerekek és lett az LMP. Aztán az unokák és lett a Momentum. Aztán majd jönnek a dédunokák, ükunokák...
states
2021. szeptember 19. 22:09
Sajnos 100 év is kevés volt. hogy eltűnjenek, úgyhogy nem vagyok optimista, ha az egyik fejüket levágjuk, SZDSZ, rögtön nő két másik, DK, Momentum.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!