Orbán egyetemi tanévnyitóját Adolf Hitler sem fogalmazhatta volna szebben

2021. szeptember 15. 20:12

Zsebesi Zsolt
Zsebesi Zsolt
Adolf Hitler ugyanezt a beszédet mondta el nem egyszer, de százszor, hogy a német népnek küldetése van.

„Miért tekinthető Orbán beszéde a Mathias Corvinus Collegium tanévnyitó ünnepségén korunk hitleri retorikájának? Ha egy mondatban kell válaszolni, akkor azért, mert semmi másról nem szól, mint arról, hogy az egyén, a szabadnak született ember személyiségét, cselekedeteit, egész életét nem saját vágyai beteljesülésének szándéke kell vezérelje, hanem alá kell vetnie magát, életét, törekvéseit egy közösség, mégpedig nem túl nagy közösség, mert nem Európa, nem a világ, nem az emberiség, hanem egy nemzet, egy ország, egy Führer érdekeinek.

Ezt az alávetettséget Orbán küldetéstudatnak hívja, és szerinte ez a küldetéstudat az, ami megkülönbözteti a nyugat-európai individualista nézőpontot, amit Orbán szerint a nyílt társadalom eszméje testesít meg, a közép-európai eszmerendszertől, amely (természetesen csak Orbán fejében létezik) azért más, mert az emberi cselekvést egy küldetés teljesítésének tekinti, amely küldetés a magyarok számára – szerinte – a Kárpát medence védelme.

Adolf Hitler ugyanezt a beszédet mondta el nem egyszer, de százszor, hogy a német népnek küldetése van, meg kell védeni a nemzeti értékeket, amelyek más nemzetek, régiók, kontinensek és más bőrszínűek, más vallásúak kultúrája fölött áll, mégpedig pont amiatt a küldetéstudat miatt, amely ezt mondatja a mindenkori náci vezetőkkel.

Orbán szerint a magyar ember, aki nála egy személyben maga a közép-európai ember is, még ma is küldetéstudattal él, az utcaseprőtől az egyetemi professzorig, és nap mint nap azzal kel, hogy meg kell védenie a Kárpát-medencét, mindenkitől, főleg a nyugat nihilizmusától, annak nyílt társadalmától, most éppen a muzulmán vallás befolyásától, amely immár Spanyolországtól északra is kiépítette hídfőállásait, és a napi politikában migrációs válság formájában jelenik meg.

A közép-európai magyarok azért felsőbbrendűek, mint a nyugat-európai emberek, mert nem vesztették el a hitüket abban, hogy küldetésük van, hogy egy nyelvi, nemzeti vagy regionális közösség érdekében fel kell lépniük egy másik ilyen közösség ellen, ami – és ez sokat elárul Orbán agytekervényeinek beteges működéséről – Nyugat-Európa és az Egyesült Államok, semmiképpen nem Oroszország vagy Kína, hiszen ezek az új, feltörekvő birodalmak sikeresebb államformát és gazdaságot üzemeltettek, amit a magyar kormányfő statisztikai adatokkal is igazolni próbált.

Nem annyira arról van tehát szó, bár a rétor azt sugallja, hogy a keresztény kultúra és a rá épülő társadalmi modell lenne felsőbbrendű minden másnál, hanem valójában azt, hogy a diktatórikus, központi irányítás alatt működő, az orbáni illiberális demokráciájára hajazó keleti modell követendő példa a jövőben a magát kiélt és küldetéstudattal nem rendelkező, a saját kiválóságában és felsőbbrendűségében hinni már képtelen nyugattal szemben. Ha nem az akármilyen ideológiai alapon álló diktatúra fölényét akarná igazolni a polgári demokráciák fölött, akkor nem hivatkozna a kereszténységet üldöző Kínára, valamint a lelkiismereti szabadságot és minden egyéb – Orbán szerint – a kereszténységtől eredő emberi szabadságot szintén keményen korlátozó Oroszországra.”

Fotó: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 139 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És Hitler hivatkozott beszédei hol olvashatók?

Hitler: Mint szocialista, hogy lehet valaki nem antiszemita?

Egy Cambridge-i egyetemi docens, George Watson könyvének The Lost Literature of Socialism (A szocializmus elfeledett irodalma) címoldalán négy idézet van. Az egyik Hitlertől származik: How, as a socialist, can you not be an anti-Semite? Azaz: Mint szocialista, hogy lehet valaki nem antiszemita? (Cambridge, 1998)

Hitler pártjának a teljes neve természetesen: Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt.

Melyik német vezető mondta mostanában: Wir schaffen das? (Mi megoldjuk)
Ami több mint azt mondani, hogy küldetésben vagyunk.

Az az igazság, hogy én is használom olyan szavakat, mint Hitler. Pl:wc, kanál, krumpli......stb .
Tehát én is náci vagyok:-))))

Találtatok egy újabb idiótát gyerekek? Mostantól fogva ennek a marhának is rendszeresen hírét keltitek vagy ez csak egyszeri alkalom?

Fokozzuk!
Azt állítani, hogy Hitler használta a betűket, használta a szavakat, mondatokat, ezért minden beszéd Hitler-utánzat: egyszerű idiótaság.
És fokozzuk tovább!
Azt állítani, hogy Hitler minden szava hazugság, tévedés: még ennél is ordítóbb idiótaság.
Hitler semmivel nem tévedett nagyobb százalékban, mint bármely akkor élt politikus, sőt.
Viszont tény: a következmények Hitlernél tragikusabbak lettek, bár a veszteségek a másik oldalt, főként a Szovjetet, sem kímélték.
Mindez igaz a wanseei konferencia időpontjáig - 1941.
Ezután Hitlert megítélni botorság, tekintve, hogy a kitudjahonnan?! mellé rendelt-küldött háziorvos Theo Morell drogprojektje őt totálisan alkalmatlanná tette ésszerű döntések meghozatalára. Tehát, ami ezután következett, azért Hitler csak korlátozott mértékben, talán 99%-ban NEM FELELŐS...
Akkor ki a felelős, vagy kik? A német nép? A tábornoki politikusi kar?
Erre a válasz: Hitler ellen 42 alkalommal kíséreltek meg merényletet: EGYIK SEM SIKERÜLT.
Vajon miért?
Valakik, tudjuk-gondoljuk kik! - VÉDELME ALATT ÁLLOTT?
Tegyük fel az egyáltalán nem irreleváns kérdést:
"mi lett volna, ha Adolf Hitler nem éli meg az 1945. évet, hanem még a világháború előtt vagy kicsivel a kirobbanás után életét vesztette volna egy sikeres merénylet miatt?"
Egy biztos: ha így történik, Hitler eltűnik a színről, Németország abbahagyja a háborút, kiegyezik a Nyugattal, és ez esetben
MA NINCS HOLOKAUSZTIPAR,
amelyre hivatkozva jórészt elfajzottzsidó-narratíva és -terror taszítja az emberiséget a vég felé.

Mi ebből a tanulság? Viktor, figyelj a háziorvosra.
És úgy általában a házi akármikre...

Ezek fixálódtak Hitlerre. A régi szép időkben sokkal kreatívabbak voltak. Az alábbiakra mind lehet linket találni:

Orbán olyan, mint

a)
- Isten

b) történelmi figurák
- Caesar
- Károly Róbert
- a Fülöp-szigeteki bennszülöttek
- Mária Terézia
- Tisza Kálmán
- Lenin
- Mussolini
- Horthy
- Imrédy
- Hitler
- Göbbels
- Sztójay Döme
- Sztálin
- Rákosi
- Kádár
- Polpot
- Ceausescu
- Torgyán József
- Kim Dzsong Ul
- Putyin
- Erdogan
- Trump elnök
- Anders Breivik és Brenton Tarrant tömeggyilkosok

c) irodalmi alakok
- Denerys Targayren
- Hannibal Lecter
- a Nagy Testvér Orwell 1984 c. regényében

d) elképzelt karakterjegyek hordozói
- hülyegyerek a búgócsigával
- aki mindig utolsóként érkezik az asztalhoz, de mindig elsőként magának szedi a legtöbbet a levesből,
- a disznóvágáskor meg örömét leli az állat szenvedésében

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés