Az izraeli miniszterelnök szerint borzalmas hiba lenne egy palesztin állam

2021. szeptember 15. 16:07
Bennett továbbá kijelentette, hogy nem áll szándékában találkozni Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök szerint borzalmas hiba lenne létrehozni egy palesztin államot, miután találkozott Abdel Fatah asz-Sziszi egyiptomi elnökkel – írja a Jerusalem Post. Az izraeli kormányfő elmondása szerint azért nem támogatja egy palesztin állam létrejöttét, mert szerinte ugyanaz történne, mint Gázával, ahol a Hamász 2007-ben átvette a hatalmat, azóta pedig rakétatámadásokat indít Izrael ellen.

Bennett úgy véli, hogy a Hamász hasonlót tervezne Ciszjordániával is, amellyel közlése szerinte pokollá tenné az izraeliek életét, ehhez pedig ő nem járul hozzá. Az izraeli miniszterelnök szerint ugyanakkor fontos, hogy a gazdasági együttműködés és az életkörülmények javítása útján segítsék a palesztinokat.

A kormányfő továbbá kijelentette, hogy nem áll szándékában találkozni Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével, miután háborús bűnök vádjával a hágai Nemzetközi Bíróságnál beperelte az izraeli haderő több tagját.

Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Menahem Kahana

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

te ostoba komcsi, takarodj Gázába a fajtársaidhoz, áldás volt Izrael létrehozása . A komcsik hozták létre az un "palesztin" államot, 48-67-ig az arabok se gondolkodtak ilyen állam létrehozásában, csak miután az egyesített arab sereget többször is szétverték a zsidók

Szíria, Libanon, Irak lángokban, romokban.
Mi a közös bennük?
Mindannyian határosak Izraellel.
Van kérdés?

Azt elhiszem. A végén megbukna a kettős mérce.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés