Öt észrevétel, hogy ki nyerte a miniszterelnök-jelölti vitát

2021. szeptember 13. 16:56

Vona Gábor
Facebook
Holnap azzal kapcsolatban írom meg az öt észrevételemet, hogy ki, miért veszített.

„A tegnapi ellenzéki vita igazi újdonság volt, hiszen a magyar közélet teljesen elszokott az ilyen jellegű eseményektől. Köszönet ezért a résztvevőknek, az ATV-nek és Simon Andrásnak, hogy méltó formában valósulhatott meg. Amit persze az utcán, a boltban, a munkahelyen, vagyis mindenhol és mindenki kérdez: ki nyerte a vitát? Nyilván mindenki a maga előzetes érzéseinek megfelelően mást és mást látott a legjobbnak. De van-e objektív mérce, ami alapján győztes hirdethető? Az alábbi öt pontban szeretném leírni a személyes véleményemet.

1. Szerintem Dobrev Klára nyert, mert róla sugárzott leginkább, hogy tudja, mit jelent kormányozni. A vita során a választópolgárok – tudva vagy csak ösztönösen – nem csak azt nézik, ki az, aki keményen ütközik a kormánnyal, hanem ki tud utána egy egész államapparátust elvezetni, valamint az országot a nemzetközi színpadon is képviselni. Amíg a másik négy jelölt ebben alig mutatott kompetenciát, a DK jelöltje már úgy beszélt, mint akinek a kisujjában van a kormányfői feladat. Tegnap ő volt a tapasztalat.

2. Szerintem Fekete-Győr András nyert, mert ezen az inkább karakterversenynek, mint vitának nevezhető beszélgetésen ő tudta az esemény előtti saját helyzetéhez képest a legnagyobbat ugrani. Miközben mindenki hozta, amit előzetesen elvártak tőle, ő felülmúlta az elvárásokat. (Tény, hogy ezek nem voltak magasak irányában.) Tegnapelőtt még ő volt az, aki lefelé lógott ki a sorból, az ATV-s vita óta már ő is egy a jelöltek közül. Tegnap ő volt a meglepetés.

3. Szerintem Jakab Péter nyert, mert egy előválasztáson nem az egész országot, nem a bizonytalanokat, de még nem is az összes ellenzéki szavazót, hanem csak az előválasztáson biztosan résztvevő ellenzéki magot kell megszólítani. Mi az, ami ezt a tábort leginkább jellemzi? Hogy Orbánt minimum börtönben akarják látni. A többiek is nyilván igyekeztek megfelelni ennek az elvárásnak, de senki sem hiteles annyira ebben a Ludas Matyi szerepben, mint a Jobbik elnöke. Tegnap ő volt az emberek dühe.

4. Szerintem Karácsony Gergely nyert, mert az ellenzék sokszínűsége – itt-ott ellentmondásossága – fölé ő volt képes kifeszíteni a legszélesebb vitorlát. Miközben a többiek inkább a sajátjaiknak üzentek, a főpolgármester végig a kormányváltást akarók közös nevezőjeként beszélt. Egy ilyen jelölti vita során ugyanis nem a retorikai képességeket, nem a szervezetirányítási skilleket kell igazán nézni, hanem azt, ki képes legjobban maximalizálni az ellenzéki szavazatokat. Tegnap ő volt az ellenzéki összefogás.

5. Szerintem Márki-Zay Péter nyert, mert ha ugyanolyan programmal rendelkező aspiránsok csapnak össze, az a sikeres, aki kilóg a sorból. Miközben mindenki a szokásos panelekkel, biztonsági játékkal alibizett, ő mert más lenni. Mivel jövőre a választáson nem csak az ellenzékiek szavaznak majd, ha ebből a szempontból nézzük, Márki-Zay tűnt leginkább képesnek arra, hogy bizonytalanokat, akár kormánypártiakat is megszólítson. Enélkül pedig nem lehet győzni. Tegnap ő volt a nyugodt erő.

Holnap azzal kapcsolatban írom meg az öt észrevételemet, hogy ki, miért veszített.

#ötészrevétel #ötérv”

Fotó, ATV, YouTube

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 101 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szerintem Vona Gábor nyert, mert kimaradt ebböl a cirkuszból. Tegnap ö volt a mázlista.

Én is ezen akadtam fenn. Ha az a minimum, mit akarnak még?

ennel meg az orosz ellenzeki vita is erdekesebb volt, ott legalabb zsirinovzki adta a showt, szobcsak meg pityergett

Lélekkufár.

Közhelyeket puffogtató, nárcisztikus léllekkufár.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés