Bajnai Gordont is csatába küldték Orbán ellen

2021. szeptember 12. 10:13
Felhévizy Félix
Magyar Nemzet
Nem volt túl jó ötlet.

„Felhévizy Félix egyik barátja ötvenedik születésnapi vacsorájáról érkezett haza és éppen azon morfondírozott, hogy milyen nehéz hete volt ez a mostan az ellenzéknek.

Elég, ha csak Jakab Péter testőrének a felháborító balhéjára gondolunk, de a momentumos Cseh Katalinnak is nehéz órái lehettek miután a Magyar Nemzet nagyszerű cikksorozatban tárta fel a viselt dolgait. Ha még idevesszük azt is, hogy csodás keresztény ünnepségsorozat van a héten Budapesten, akkor bizony joggal mondhatjuk, hogy az ellenzék nem túl jó hetet zárt. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a hírlapíró fejében, amikor meglepetésére összefutott a lépcsőházban Reinfrank nénivel, a ház tyúkanyójával, aki szokásához híven azonnal belekezdett a mondókájába.

– Szerkesztő úr! Mit szól hozzá, hogy Bajnai Gordont is előhúzta abból a bizonyos cilinderből a Gyurcsány-féle összefogás. A sima mosolyú „libás” Bajnai az előválasztás fontosságáról posztolt a Facebook-oldalára, 8+1 pontban fogalmazta meg, hogy miként lehet legyőzni az előválasztás segítségével Orbán Viktort.
Hát Félix, kacagnom kell, kicsit sokat képzel magáról ez a bukott Bajnai.
Ráadásul nem is Dobrev mellett tört lándzsát a jó Gordon, hanem Karácsony Gergely mellett. Ez bizony mutat, jelez valamit. Talán mégis igaza lehetett a kormányoldalnak, amikor előre lezsírozott színjátékról beszélt az ellenzéki előválasztás kapcsán.

Reinfrank néni azonban most nem elégedett meg a szokásos közéleti monológjával, ezúttal előkapta a kissé kopott okostelefonját is, és konkrétan megmutatta, miket írt Bajnai Gordon a Facebook-posztjában, de különösen az első és a nyolcadik pontra hívta fel Felhévizy figyelmét:

»1. A 2022-es választás generációkra eldöntheti a közös sorsunkat. Mostanra már – akár szereti, akár nem – mindenkinek világos: az Orbán-rendszer nem illeszthető össze Magyarország európai jövőjével. A döntés történelmi jelentőségű lesz: vagy Orbán megy és mi, magyarok maradunk Európában – vagy Orbán marad és általa az ország megindul vissza keletre, újra belelépünk az ismert, évszázados, önsorsrontó csapdába. […]

8. Én ezen hideg logika, racionális elemzés alapján jutottam oda, hogy a szükséges többség megteremtésére, a jövő áprilisi győzelem kivívására legalkalmasabbnak Karácsony Gergelyt tartom. Ezért fogom a szeptemberi előválasztáson őt támogatni és ezt ajánlom – párt- és személyes szimpátiától függetlenül – minden előválasztó társamnak is. […]«

– Az első ponttal Bajnai is bebizonyította, hogy Gyurcsány kottájából énekel, hiszen letette a voksát az ellenzéki előválasztási színjáték mellett, és a nyolcadik ponttal a végső pontot is feltette az i-re, meg is mondta, hogy valójában kit is szeretne győztesnek látni a DK elnöke – fogalmazott Reinfrank néni, majd elköszönt Félixtől és eltűnt a lépcsőfordulóban.

Bizony, ez nem semmi. Ha eddig azon filóztam, hogy milyen nehéz hete volt az ellenzéknek, akkor Bajnai Gordon posztja további kemény pillanatokat okozott az előválasztáson a futottak még kategóriába szorult miniszterelnök-jelölteknek. Hiszen bitang nehéz lehet úgy komolyan versenyezni, hogy előre lehet tudni, ki fogja megnyerni a futamot. De legyen ez az ellenzék gondja. Mi pedig bízzunk benne, hogy innentől kezdve soha nem lesz ennél jobb hete az ellenzéknek, mint a mostani – mosolygott magában Felhévizy és szaporázni kezdte a lépteit, mert el szerette volna érni az esti híradót, bízva abban, hogy hátha további ráncok kerülhetnek fel, valamilyen újabb méretes baklövés kapcsán az ellenzéki homlokokra.”

Nyitókép: Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője (j) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, az Együtt-PM politikusa a pártszövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ismeri a bajok egy részét, mégis ajánlgatja másoknak:

Három nagy baj van az Európai Unióval - mondta Bajnai Gordon a European Policy Centre nevű brüsszeli think-tank videójában, amelyet az Azonnali vett észre hétfőn.
-Az első, hogy úgy vezették be a közös pénzt, az eurót, hogy nem alkották meg mögé a közös európai pénzügyi szabályozást,
-a második, hogy megteremtették a belső határok nélküli Európát anélkül, hogy gondoskodtak volna a külső határok védelméről,
-a harmadik, hogy a közös európai külpolitikát és külső kereskedelmi politikát közös védelmi és biztonsági politika nélkül hozták létre.
(Index, 2018. december 3.)

"Nem volt túl jó ötlet."

Szerintem meg egyáltalán nincs jelentősége. Senki nem fog szavazni erre a rakás szerencsétlenségre, csak mert Bajnai utolsóként a sorban benyalt neki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés