Hatszázmillió fontot égettek el, de végre megtalálták Londonban azt az embert, akit kerestek

Joao Pedro egyike annak a 19 csatárnak, akiket a Chelsea azóta igazolt, amióta 2022-ben amerikai tulajdonba került.

McLaughlin férfiként született, már fiatal korában kérte édesanyjától a nemváltó műtétet, de mivel vallásos családba született, szülei ezt elutasították.
Győzelemmel rajtolt az első nyíltan transznemű MMA-versenyző, Alana McLaughlin pénteken este. A második menetben legyőzte ellenfelét, Celine Provost, írja a Mirrorra hivatkozva a Telex.
McLaughlin férfiként született, már fiatal korában kérte édesanyjától a nemváltó műtétet, de mivel vallásos családba született, szülei ezt elutasították; korábban az amerikai hadsereg különleges alakulatánál szolgált.
A 38 éves sportoló az első nyíltan transznemű MMA-s sportoló, aki 2014 óta versenyez az Egyesült Államokban. McLaughlin a mérkőzés előtt számos orvosi vizsgálaton – beleértve a hormonvizsgálatokat is – átesett.