Gyurcsány némán búcsúzott, majd a Momentum példátlan botrányát is láthattuk (VIDEÓ)

Így dolgozott az Országgyűlés a tavaszi ülésszakban.

Gyurcsány volt elhárítófőnökének folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette és államtitoksértés miatt kellene ülnie, de az ítélet még nem jogerős.
„Folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette és államtitoksértés bűntette miatt 4 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra” ítélték Galambos Lajost – derül ki a Kaposvári Törvényszék közleményéből. A törvényszék közleménye csak a nevek rövidítését használja, könnyen rá lehet jönni, miről is van szó. Az ügy még 2011-ben láttak napvilágot, és amelyek a Gyurcsány-kormány ideje alatt működő titkosszolgálati vezetők ellen indultak.
Az első fokon eljáró bíróság a tárgyaláson – zárt ajtók mögött zajlott, hiszen minősített adatok is szerepeltek benne – Galambos társait is bűnösnek mondta ki. A Magyar Nemzet szerint az Egymásért, Egy-másért Alapítványhoz kapcsolódó ügy már másodfokon is járt korábban, ám megsemmisítették a korábbi ítéletet, ezért került újra első fokra Kaposvárra.
Nyitókép: MTI Fotó, Illyés Tibor