
Az ukrajnai magyarság tehetséges fiataljai számára az MCC a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző programot kínálja. Benkó Hajnalka, a képzés főszervezője elmondta, hogy a hiánypótló program célja, hogy a kárpátaljai magyar közösség számára olyan motivált és felkészült fiatalokat adjon, akik
tevékenységükkel és saját példájukkal segíthetik a szülőföldön való boldogulást.
Hozzátette, hogy a képzés szervezése a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, a KMKSZ Ifjúsági Szervezettel és Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel együttműködésben történik. A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő is támogatja. A résztvevők négy képzési hétvége és online feladatok mellett egy projektmunkát is elkészítenek, is részt vehetnek, ami a tavalyi képzésen is kifejezetten sikeres volt. „Jó ötletek, többségében megvalósítható projektek, részletesen kidolgozott tervek, társadalmi felelősségvállalás jellemezték a Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző projektteamjeinek munkáját" – nyilatkozta erről a projekteket elbíráló zsűri tagjaként Ferkelt Balázs, az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola és Külgazdasági Műhelyvezetője.
A kárpátaljai képzésre szeptember 20-ig lehet jelentkezni ezen az oldalon.