A FIFA és a nemzetközi focivilág álomvilágban élnek és betarthatatlan elvárásaik vannak.
Nyitókép: angol úriemberek európai tanulmányúton
Ön mit csinál, ha meccsre megy? Hidegvérrel üli végig a mérkőzést, racionálisan mérlegelve minden mozzanatot, kritizálva azt, hogy a világ nemzetekre oszlik, akik egymásnak esnek az összeborulás helyett?
Vagy vehemensen, érzelmekkel telve szurkol saját csapatának, és dühös, amikor gólt kap a magyar válogatott, boldog, amikor gólt lő? Esetleg kiabál, néha csúnyákat mutogat, s még trágár szavak is elhagyják a száját? Szidalmazza az ellenfelet?
Úgy látszik, ma egyre inkább az első opció fogalmazódik meg elvárásként a szurkolók felé, miközben a második a természetes.
Mindaz persze, amit leírtam, még nem rasszizmus – legalábbis eddig nem az volt.
Persze megértem, hogy Jack Grealish szerint a hangulat „elfogadhatatlan” volt. Az ő baja. Vajon írtak-e ilyesmit az olasz focisták egyes angliai meccseikkel kapcsolatban?
Ezzel együtt már megint a magyar szurkolók kerültek a FIFA – és a brit média – középpontjába, állítólagos rasszista megnyilvánulásaik miatt. A FIFA-hoz az angol szövetség fordult, Boris Johnson is megszólalt, és persze a külföldi tudósítók is – élükön a BBC-ssel – rasszista megnyilvánulásokat véltek felfedezni.
De hol kezdődik a rasszizmus? Hogy a gólszerző angolokat fújolták a szurkolók? Hogy egy történetesen fekete focistára hörög egy kiakadt drukker?
És van egy alapvető probléma:
Van bármi, amivel a vádlók bizonyítani tudják nagyon is súlyos vádjaikat?
A civilizált társadalom és a jogállam ott kezdődik, hogy az ellenkező bebizonyításáig az ártatlanság vélelme illet meg mindenkit. Az egyéneket és a közösségeket egyaránt. Így az egyáltalán nem tűrhető el, hogy kollektíve a stadion több tízezer magyar szurkolóját, a magyar válogatottat vagy úgy általában a magyar nemzetet rasszistázzák.
Egyelőre tehát nincs bizonyíték a tegnap óta terjedő, már Boris Johnsont is megszólalásra késztető rasszizmusvádra. Ez elég jelentős probléma.
Ugyanakkor: nem zárhatjuk ki, hogy valami előkerül. Mert nem zárhatjuk ki, hogy akadnak rasszista beszólogatók a magyar szurkolók között. És ez nem lenne csak magyar sajátosság a világban. Ezt az attitűdöt sem a stadionokból, sem a való életből nem lehet soha teljesen kiirtani: mindig az emberi természet része fog maradni, mindig lesznek olyanok, akiknek néha eljár a szájuk, vagy erre építik fel komplett világképüket.
De a mai focivilágban
A lényeg, hogy ez az attitűd ne legyen meghatározó, váljon jelentéktelenné, hiábavalóvá. És emellett ne aggassák rá a rasszizmus címkéjét egyre több egyszerű, magától értetődő szurkolói megnyilvánulásra.
Ahogy a sportolók letérdelésének kritikája, élőben való kifütyülése se rasszizmus.
Így végül le is szögezhetjük: a FIFA és a nemzetközi focivilág álomvilágban élnek és betarthatatlan elvárásaik vannak – a magyar szurkolók pedig szurkoljanak mindig olyan lelkesen, mint csütörtök este!
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Jön egy új iszlamofóbia szabályozás, amely nem a kissebséget, hanem a többséget kényszeríti alkalmazkodásra.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Az egyik szurkolói szervezet közleményt adott ki.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
Kénytelen kiülni a Hertha péntek esti bajnokiját.
