Márki-Zay Péter: Nem vagyok önhitt, de szemben a legtöbb ellenzéki politikussal, én képes lennék legyőzni Orbánt

2021. szeptember 2. 7:00
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint több helyen megakadályozták a pártok, hogy civilek indulhassanak az előválasztáson, ami szemben áll a megállapodásukkal és a demokrácia elvárásaival is.

Az előválasztáson elinduló jelöltek listáját elnézve nem jött be az az elvárása, hogy a legtöbb választókerületben legyen erős, megbízható, a pártoktól független civil jelölt.

Nem vagyok maximálisan elégedett, de nagyon sok helyen kiváló emberek fognak megmérkőzni nyílt versenyben, és bízom benne, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom több helyen sikert arat majd. Ráadásul a kisebb pártok, így az Új Világ Néppárt (ÚVNP) is tudtak néhány jelöltet állítani. A civilek többségét sikerült a pártokkal befogadtatni, tehát nem az a kérdés, hogy félig tele vagy félig üres a pohár, 95 százalékosnak tartom az eredményességünket.

Nem szeretnék Önnel számháborúzni, de ez azt feltételezné, hogy a 106 egyéni választókerületből 101 helyen kellene indulniuk vagy támogatni valakit, ennyi helyen viszont nincs emberük.

A 95 százalékot úgy értettem, hogy az elképzeléseink ekkora arányban teljesültek, ennyi jelöltünket fogadták be a pártok. Tény, hogy néhány körzetben viszont megakadályozták, hogy a civil jelöltek elinduljanak,

aminek nagyon nem örülök,

hiszen ez erősen  ellenkezik azzal, amiben megállapodtunk, de a demokratikus eljárások követelményeivel is.

A veszprémi Katanics Sándorra utal?

Akár rá is, bár ő nem a mi jelöltünk volt, de jó lett volna, ha ő is megmérethette volna magát, miután a DK lapátra tette. De említhetném a tatai dr. Popovics Juditot, aki 2019 őszén összellenzéki támogatással indult polgármesterjelöltként vagy Pécsett Simon Gábort, Szolnokon Gedei Józsefet.

Mi lehet az oka annak, hogy a pártok több helyen keresztbe tettek önöknek?

Nehéz erre észszerű magyarázatot találni. Tatabányán például a két erőcsoport – a Gurmai Zitával induló MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, illetve a Konczer Erik mögött álló DK, Jobbik, Liberálisok – feltehetően tartott attól, hogy a rátermett civil jelölt belerondít az ő küzdelmükbe. A Baranya megyei 2. számú választókerületben pedig Szakács László átlépése az MSZP-ből a DK-ba okozhatott akkora traumát, hogy lehet, nem akarták még egy civillel tovább szítani a feszültséget. Néha az az érzésem, a pártoknak nagyobb szükségük van egy vesztes saját jelöltre, mint egy győztes civilre.

Erre lehetett számítani, hiszen nem fogadták el az önök javaslatait, hogy a képviselőjelölteknél is kétfordulós vagy több x-es legyen a voksolás – azaz ne csak egy emberre lehessen szavazni –, és azt sem, hogy ne kelljen előre megmondaniuk, hogy győzelmük esetén melyik frakcióba ülnének be.

Igen, nagyon sajnálom, hogy így történt,

sokkal megbízhatóbb, reálisabb eredmények születtek volna ezekkel a módszerekkel,

s gyaníthatóan több civil nyerhetett volna. A pártok azonban nem voltak képesek felülemelkedni a saját rövidlátó érdekeiken, mi pedig kénytelenek voltunk elfogadni ezeket a feltételeket.

Ön képviselő- és miniszterelnök-jelöltként is ringbe száll. Hogyan áll az aláírásgyűjtésekkel?

A képviselőjelöltséghez szükséges 400 már napok óta megvan, a miniszterelnök-jelöltinél pedig nagyjából időarányosan, de biztosan meglesz a határidőre.

A riválisai közül többen sokkal jobban szerepelnek, Karácsony Gergely állítólag egy nap alatt összegyűjtötte a 20 ezret. Ez nem idegesíti?

Fogalmam sincs, hogy érhette ezt el a főpolgármester úr, mert az első napon Budapesten járva egyáltalán nem láttam olyan helyet, ahol Karácsony Gergelynek aláírhattam volna. S szerettem volna viszonozni, hogy ő is támogatott engem a szignójával. Egyébként pedig nem véletlen, hogy a pártok ilyen magas számot határoztak meg,

ezzel is meg akarták nehezíteni a civilek indulását.

Nem kis meglepetésre Ön azt nyilatkozta, hogy amennyiben képviselő lesz, az ÚVNP frakciójába ül be, ha viszont nem sikerül frakciót alakítaniuk, a Párbeszédbe? Ez a két párt az ideológiáját, értékrendjét tekintve nagyon távol áll egymástól. Miért döntött így?

Egyik párt sem a politikai oldala szélén áll, hanem mindkettő mérsékelt, megfontolt, az egyik jobboldali, konzervatív, a másik baloldali, erős környezetvédelmi elemekkel. Emellett az elutasítottságuk is nagyon alacsony, akár csak az enyém. Ezek voltak a legfontosabb szempontok, hogy megőrizhessem a függetlenségem.

De korábban a Jobbikkal volt jó viszonyban, a politikai értékrendjük is közel áll egymáshoz, segítették is a polgármesteri kampányát, később a Momentummal kacérkodott. Nem sértődött meg Jakab Péter és Fekete-Győr András, hogy nem őket választotta?

Én már minden pártot megsértettem, többnyire akaratomon kívül, ez nem lehetett szempont. A Jobbik felettébb furcsa, számomra érthetetlen megállapodásokat kötött az előválasztás előtt a DK-val és Tóth Csabával. A Momentummal sokkal szorosabb együttműködést is elfogadtam volna, ők végül a saját útjukat járták. Azt továbbra is nagyra értékelem, hogy

nem lettek tagjai a zuglói Tóth Csaba-koalíciónak.

Tőlük is kaptam meghívást, hogy válasszam az ő frakciójukat, de remélem, nem terheli meg a viszonyunkat, hogy végül nem mellettük döntöttem.

A képviselőjelöltségre jó esélye van, a miniszterelnök-jelöltségre annál kevesebb. A mértékadó intézetek felmérései szerint nincs sansza bejutni még a második fordulóba sem. Bár van egy nem túl ismert portál, ahol viszont toronymagasan vezet. Hogyan látja a helyzetét?

A Bahiron, majd az Infostart oldalon olvastam a felmerem.hu elemzését – egyébként én sem ismerem őket –, amelyen valóban én állok az élen, megelőzve Karácsony Gergelyt, Jakab Pétert, Pálinkás Józsefet. Őket követi Dobrev Klára, majd Fekete-Győr András. Tény, hogy nem reprezentatív a felmérés. Másfelől viszont már több mint hatezren voksoltak, ráadásul ez egy preferenciális szavazás – a szavazó által legjobban támogatott jelölt kerül a lista elejére, míg a legkevésbé támogatott a végére –, ami mégis jelent valamit.

Ukázba adta az MMM tagjainak, hogy kezdjenek el ezerrel szavazni?

Mint említettem, én sem ismertem korábban, őket egyébként sem lehet bármire is utasítani, szuverén egyéniségek, többen tagjai valamely politikai pártnak is. Egyébként pedig Vona Gábor reklámozta az oldalán a felmérést.

De a többi intézetnél nem áll jól, sehol nincs az első háromban, így nem valószínű, hogy továbbjut. Sőt, már Fekete-Győr Andrásnak is kezd megnőni az önbizalma, szerinte a Závecz és az Idea szerint ő van a negyedik helyen 12 százalékkal.

A közvélemény-kutatások eredményei nagyon szórnak és gyorsan változnak,

nehéz reális képet kapni ezek alapján.

A pártok által finanszírozottnál megbízhatóbb Medián és Nézőpont májusi felmérésében is harmadik voltam Dobrev Klára előtt, bár később a DK-s politikus visszaelőzött. A Pulzusnál júliusban pedig csak egy százalékkal maradtam le Jakab Péter mögött. A pártok által finanszírozott kutatások általában elfogultak. Jó példa erre a főpolgármesteri előválasztás, ahol 2019 nyarán, egy nappal a voksolás előtt az Idea még azt prognosztizálta, hogy Kálmán Olga fölényesen legyőzi Karácsony Gergelyt. Azután tudjuk, hogy ennek éppen az ellenkezője történt. Van még néhány hét a voksolásig, felesleges előre eredményt hirdetni.

Ön szerint a három „nagy” – Karácsony, Dobrev, Jakab – közül ki helyett kerülhet a második fordulóba?

Nem szívesen hoznám a kollégákat olyan helyzetbe, hogy arról beszélek, kinek a helyére léphetek.

Akkor máshogy kérdezem. Mit gondol, önnek melyik politikus kiesése jelentené a legnagyobb esélyt a második fordulós, végső győzelemre.

Mindháromnak lenne – más-más okok miatt – előnye. 

Szerintem ön annak szurkol, hogy Karácsony Gergely essen ki, hiszen úgy véli, Jakab Péter és Dobrev Klára inkább megosztó személyiség, ezért a második körben azt gondolhatnák a szavazók, hogy önnel lenne a legnagyobb esélye az ellenzéknek legyőzni Orbán Viktort.

Van ebben logika, de a felmérések szerint a jobbikos szimpatizánsok többsége Jakab Péter után engem támogatna, s bármennyire is furcsa, sok DK-s számára is elfogadható vagyok másodlagos preferenciaként, ilyen alapon Jakab Péter vagy Dobrev Klára kiesése is lehetne jó nekem. Azt pedig senki nem vitatja, hogy az összes miniszterelnök-jelölt közül

nekem a legkisebb az elutasítottságom,

s mivel én valóban konzervatív, keresztény értékrendű politikus vagyok, úgy is élek, úgy is viselkedek  – nem úgy, mint a fideszesek jelentős része –, a jobboldali érzelmű szavazók nagy hányada is engem támogatna a parlamenti választáson.

Gyakran a szemére vetik, hogy túlságosan önhitt. Osztja ezeket a véleményeket?

Nem. Inkább határozottnak és magabiztosnak mondanám magam. Sokakat valójában az zavar, hogy őszinte vagyok, sokkal őszintébb, mint ami egy politikushoz illik. Az ön által előhozott jelzőt akkor kaptam meg, amikor az került ki a Facebook-oldalamra, hogy biztosan le fogom győzni Orbánt. Ilyet sohasem mondtam, ezt egy lelkes munkatársunk írta ki. Én mindig csak azt állítottam, s azt mondom most is, hogy szemben a legtöbb ellenzéki politikussal, én képes lennék legyőzni a jelenlegi miniszterelnököt. Ez nagy különbség.

Karácsony Gergelyt sokan támadják amiatt, hogy az ideje nagy részét kampányolással tölti, miközben a főpolgármesteri munkájáért kapja a fizetését. Önnél hasonló a helyzet, hiszen Hódmezővásárhely polgármestere. A szavazói nem kérik számon, hogy miért nem a városával foglalkozik?

Én viszont épp azt látom, hogy

Karácsony Gergely kevesebbet kampányol, mint kellene...

Nekem tiszta a lelkiismeretem, bőven ledolgozom a napi nyolc órát, sőt, alig voltam ebben az évben szabadságon, de akkor is intéztem Hódmezővásárhely ügyeit, ha kellett. Az aláírásgyűjtésre két hét szabadságot vettem ki, egyébként pedig általában este vagy a hétvégén foglalkozom az országos kampánnyal. Ráadásul olyan jó és megbízható munkatársaim vannak, akikre nyugodtan rá merem bízni a várost, amelyet nagyon szeretek.

Ha bejut a parlamentbe, mégis kénytelen lesz megválni a polgármesterségtől.

Ez komoly áldozat a részemről, de az ország szempontjai most mindennél fontosabbak. Úgy gondolom, nekem van a legnagyobb esélyem arra, hogy a hódmezővásárhelyi választókerületben megverjem a Fidesz jelöltjét, Lázár Jánost, hiszen már kétszer is megválasztottak polgármesternek, holott korábban mindenki fideszes városnak könyvelte el Hódmezővásárhelyt. Ezért

szeretnék győzni az előválasztáson,

hogy azután jövő tavasszal, a parlamentin is nyerjek. A miniszterelnök-jelölti verseny eredményét pedig majd meglátjuk pár hét múlva.

 

(Fotó: Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a Momentum Harcra Magyar! Tüntetés a jövőnkért! címmel szervezett tüntetésén a Kodály köröndön 2018. május 1-jén.MTI Fotó: Balogh Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

Összesen 139 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

MZP küszködik, mint malac a jégen: ama balos pártok kegyeinek a foglya, akiket állítólag - "keresztény politikusként" - bírál. 2022-ben Lázártól is vereséget fog szenvedni.

Karácsonyék egyelőre kívül állnak azon a körön, amelyikben befolyásuk lehetne az atlétikai világbajnokságra. Ennek ellenére azon mesterkednek, hogy ellehetetlenítsék ezt a világversenyt és megakadályozzák a Fudan egyetem odatelepítését. Arról sem beszélnek, azt sem javasolják, ami alternatíva lehetne, hogy a Fudan helyett egy másik, hasonló, vagy még magasabb színvonalú egyetem vegyenek rá, építsen nálunk campust.

De akkor milyen szándékuk van az általuk is értékesnek tartott, a városból könnyen megközelíthető területtel, ami a Diákváros nem fog kitölteni? Mert a Ligethez hasonlóan van képük mindent ellenezni úgy, hogy közben egyetlen alternatívával sem állnak elő.

Nagyon durván esik szét.
Lesz egy 5. hely az előválasztáson, és akkor tényleg elszabadulhat.

"Nem vagyok önhitt, de én képes lennék legyőzni Orbánt"
legyőzni Orbánt...
Nem jobb országot építeni!
Nem a magyarságot Orbánnál jobban felemelni!
Nem a magyarság adósságszolgálatát csökkenten!
Nem még több Erzsébet-tábort biztosítani!
Nem a Magyar Honvédséget tovább erősíteni!
Nem még nagyobb magyar nemzeti tőkés csoportot felépíteni!
Nem a magyarok átlag- és minimálbérét Orbánnál is intenzívebben növelni!
Nem a nyugdíjasok 13. havi juttatását is túlszárnyalni!
Nem MÉG ERŐSEBB HATÁRKERÍTÉST ÉPÍTENI a migránsok ellen!
Nem a Soros-NGO-k uszító demagógiája ellen még keményebben fellépni!
Nem a magyar gazdaság magyar gyökerű szervezőerejét tovább erősíteni, az idegenek rovására.
--... ésatöbbi, szemét lukból szemét szél fú, és a fickó pszichopata.
Fejébe vette, hogy Orbán lop - ebben a teljes bal-liberális oldal pszichopata! - hogy miért, arra senki nem képes választ adni, de LOP!
és ennyi az ő programjuk.
Hogy ebből mekkora FEJREÁLLÁS, a rendszerváltás kirablásánál, a devizahitelezők tönkretételénél is FAJSÚLYOSABB GYILKOSSÁGSOROZAT TÖRTÉNNE A MAGYARSÁG ellen, abba jobb nem belegondolni!
Az biztos, hogy Brüsszel, Soros kebelbarátai elélveznének:
Magyarország akkor végre VALÓBAN gyarmat lenne a nyugati szerencselovag rablóhordák kezében.
És gondoskodnának arról is: száz Orbán se csinálhassa többé vissza a 2010-2021 közötti GAZDASÁGI-JÓLÉTI CSODÁT Magyarországon...

Kivel van bajod? Orbánnal vagy a többi ellenzékivel?

Úgy viselkedsz??? :)))) Láttuk hogy viselkedsz a Tranzit beszélgetésben! Úgy viselkedsz, mint egy idegbeteg agresszor. Tisztára begőzölt a fejed, üvöltöztél, még Kárász Róbertet sem engedted megszólalni, sőt ki is oktattad, hogyan kellene vezetni a műsort, milyen kérdéseket kellene feltennie.
Ha tehetted volna neki is állsz verekedni.
Nem véletlenül röhögött ki annyiszor a közönség.
Ne áltasd magad. Inkább el sem mennénk szavazni, semhogy rád szavaznánk.
Egy öntelt, nagyképű erőszakos akarnok vagy.
Nem csodálkozom, hogy vered a gyerekeidet. Persze csak tenyérrel, az nem hagy nyomot, ahogy mondtad. Különben feljelentenének a gyerekeid tanárai, ha látnák a foltokat a gyerekeiden, ettől félsz ugye, te szarházi.
Ha te lennél a győztes, diktatúra lenne Magyarországon, megvalósítanád a vérbíró javaslatodat.


"s mivel én valóban konzervatív, keresztény értékrendű politikus vagyok, úgy is élek, úgy is viselkedek – nem úgy, mint a fideszesek jelentős része –, a jobboldali érzelmű szavazók nagy hányada is engem támogatna a parlamenti választáson."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés