Tucker Magyarországon: jött, látott és győzött?

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

Tucker Carlson magyarországi látogatását határainkon innen és túl is nagy felhorgadás fogadta a politikai középtől balra eső táborban. Most áttekintjük, milyen hullámokat vetett a Fox News sztárműsorvezetőjének egyhetes magyarországi útja.

Tucker menni Magyarország
Jobboldali közhellyé vált azt mondani, hogy valamin őrjöng a liberális média – most azonban úgy tűnik, valóban erről van szó. Az USA legnézettebb kábeltévé-csatornájának műsorvezetője, akinek Tucker Carlson Tonight című műsorát az Egyesült Államokban bő hárommilliós törzsközönség követi estéről estére, Magyarországon töltötte augusztus első hetét. Érkezésének másnapján interjút adott lapunknak, majd a déli határhoz látogatott, előadást tartott a Mathias Corvinus Collegium esztergomi tehetségfesztiválján, az MCC Feszten, találkozott Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszterrel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, s utóbbival negyedórás interjút is készített – amely szűk három és fél milliós nézettségével Carlson YouTube-csatornájának legnépszerűbb videója az elmúlt időszakból, az Egyesült Államok jelenlegi elnökéről, volt elnökéről és alelnökéről készült anyagokra is kevesebben voltak kíváncsiak, mint erre az interjúra.

Tucker Carlson nem az első jobboldal által piedesztálra emelt világsztár, aki Magyarországra látogat. Az első fecske a 2019 márciusában hazánkba érkező Yoram Hazony izraeli filozófus, A nacionalizmus erénye című kötet szerzője, illetve az ugyanazon év májusában a Brain Bar jövőfesztiválra látogató Jordan Peterson kanadai pszichológiaprofesszor volt. Bár utóbbi elsősorban nem politikai bölcselkedésben, hanem életmód-tanácsadásban utazik, ez egyáltalán nem akadályozta meg a konzervatív közvéleményt abban, hogy bizonyos megnyilvánulásai miatt jóformán prófétaként tekintsen rá. Peterson után a múlt év végén Dennis Prager, az amerikai konzervatív rádiózás és publicisztika egyik jelentős alakja, a PragerU nevű ismeretterjesztő videóplatform vezetője töltött huzamosabb időt Magyarországon, nagyjából egy időben Douglas Murray brit közíróval, a Spectator szerkesztőjével, az Európa furcsa halála és A tömegek tébolya című sikerkönyvek szerzőjével. Idén aztán Rod Dreher író, publicista, a The American Conservative vezető szerkesztője, a Szent Benedek válaszútján című mű szerzője vendégkutatóskodott a Danube Institute-nál – utóbbinak nem kis szerepe volt Tucker Carlson hazánkba csábításában is.

Carlson magyarországi látogatása meglepően erős reakciókat váltott ki az Egyesült Államokban, ugyanis az, hogy a műsorvezető egy héten keresztül, ráadásul Budapestről sugározta adását, több szempontból is atipikus az amerikai médiában. Az amerikai tévénézőket jellemzően kevéssé érdekli a külpolitika, és még ennél is kevésbé hozza őket izgalomba távoli kis országok belpolitikája – így ha egy többmilliós napi nézettségű showman egy tízmilliós közép-európai ország belső ügyeibe ássa bele magát, az mindenképpen értékválasztás a részéről.

Applebaumi társutasvád
Ezt az értékválasztást talán Anne Applebaum, a Közép-Európával sokat foglalkozó történész, a Johns Hopkins Egyetem kutatója kritizálta a legvehemensebben a The Atlantic hasábjain. Úgy látja, Carlson „boldogan szerepet vállalt egy autokrata pr-kampányában”, budapesti tartózkodásának értelme az, hogy „idegesítse az amerikaiakat és mindenki mást, aki hisz Amerika ideáljaiban, a jogállamiságban, a sajtószabadságban, a választások szabadságában és abban a meggyőződésben, hogy a demokrácia jobb az autokráciánál”. Carlson ezzel „egy piti közép-európai autokrata, Orbán Viktor érdemeit ünnepli”.

A történész attól sem riad vissza, hogy a műsorvezetőt és a többi Magyarországra látogató konzervatívot a kommunista rendszer értelmiségi kiszolgálóira használt kifejezéssel társutasnak nevezze. Szerinte ugyanis ahogy „Magyarország most angol nyelvű kutatóintézeteket pénzel, melyek Orbán illiberális gondolatainak terjesztésére hivatottak, a Szovjetunió is alapított álságos »békeintézeteket«, melyek a szovjet kommunizmust népszerűsítették”. Applebaum úgy látja, „az alapgondolat mindkét esetben ugyanaz: hogy elcsábítsák a hazájukban unatkozó, elégedetlen vagy alulfizetett külföldieket, és ellátást, figyelmet, néha mást is kínáljanak nekik”. Azt a szerző sajnos nem tisztázza, hogy a családi öröksége és saját fizetése révén vastagon dollármilliomos Carlsont, a hasonlóan dollár­milliókat felhalmozó Pragert vagy éppen a jelentős tudományos munkásság után világ körüli turnékon előadó, nemzetközi sztár Jordan Petersont ki fizette alul vagy hanyagolta el annyira, hogy e konzervatív hírességek Orbán Viktor kegyelemkenyerére és figyelmére szoruljanak.

Anne Applebaum szerint a konzervatív „társ­utasok” fő problémája az, hogy képtelenek megbarátkozni az USA faji sokszínűségével, modern kultúrájával és szabad sajtójával, ehelyett „fehér törzsi alternatíváról álmodnak”. És miközben úgy gondolják, hogy budapesti vacsorákon a fehér törzsi nirvánára leltek rá, valójában Patyomkin-faluba csöppentek: egy álkeresztény országba, ahol a templomba járók kisebbséget alkotnak, és egy álnyugati országba, amely az amerikai egyetemet elűzi, a kínait pedig magához csábítja. A történész fájlalja, hogy a „társutasok” Orbánnak muníciót adnak a külső kritikusok ellen, akik „már elérték az összeurópai kereszténydemokrata mozgalomból való kirúgását”, hiszen „mára bőven jobbra került Magyarország egykori »szélsőjobboldali« pártjától”. Ironikusnak találja, hogy Orbán „diktatúrájában” Carlson magyar megfelelője nem is létezhetne, mert a Fidesz nemcsak befolyásolja a médiát, hanem a zömét tulajdonolja is. Anne Applebaum Tucker Carlson őszinteségét is kétségbe vonja: „Más jobbos társutasokkal ellentétben ő nem hitt Orbán csalásának. De Amerikával szembeni kritikája oly mély, nihilizmusa pedig olyan átható, hogy ez nem érdekli. Ha az embereket dühössé teheti, már elérte legfontosabb célját.”

Bár Anne Applebaum szovjet párhuzama is számos kérdést vet fel, az amerikai médiában a legizgalmasabb hasonlatot mégsem ő, hanem a The Washington Postnak író Joseph Peterson történész, a Dél-mississippi Egyetem docense állította fel – ő nemes egyszerűséggel a Kossuth Lajos iránti amerikai rajongáshoz hasonlította a konzervatívok Magyarországra áramlását, majd mint „etnikai nacionalistákat” mind Kossuthot, mind Orbánt a történelem szemétdombjára utalta. A történész szerint Carlson „Magyarország elnökével (sic!), Orbán Viktorral bratyizott, majd a védjegyévé vált véleményt osztotta meg, melyet átszőtt a fehér nacio­nalista süketelés”. Peterson ismeretlen forrásokra hivatkozva határozottan állítja, hogy a magyarok ma Kossuthot a nemzet atyjaként tisztelik, s Kossuth és Orbán „etnikai nacionalizmusának” mérgező voltára hívja fel a szíves olvasói figyelmet. Cikke végén Kossuthnak is utánaköp egyet: kifejti abbéli meggyőződését, hogy „Ausztria elleni küzdelmében Kossuth agresszíven támogatta az etnikai nacionalizmus megerősödését, a jövőbeli erőszak magjait vetve el”. Joseph Peterson határozottan állítja azt is, hogy a multikulturális Duna menti köztársaság megálmodójának víziója „a magyarok Magyarországa volt, melyben a magyarul beszélők számára tartotta volna fenn a hatalmat”, és „kizárta és jogfosztottá tette volna Magyarország horvát, román és egyéb kisebbségeit”.

Más nyugati lapok hasonló terjedelemben, ám valamivel kevésbé „gondosan” számoltak be az eseményről. A The Guardian azt állítja, hogy az Orbán-kormány és ismét felbukkanó „szövetségesei” nagyjából a médiumok kilencven százaléka felett vették át a hatalmat, a kormányfő világlátását pedig „fehér keresztény nacionalizmusként” írja le. A tekintélyes brit lap is átveszi ezenkívül azt a The Daily Beast által elindított álhírt, hogy a Tucker Carlson előadásának otthont adó MCC Feszt „szélsőjobboldali aktivisták konferenciája” Budapesten – holott az valójában a tehetséggondozó intézmény szélsőjobboldaliságot nyomokban sem tartalmazó, sokszínű ifjúsági fesztiválja volt, és Esztergomban tartották. Ugyanezt az álhírt terjesztette a Frankfurter Rundschau is, a Süddeutsche Zeitungnak Orbán nevével gyűlt meg a baja, szerinte a miniszterelnököt Victor Orbannak hívják.

A legkreatívabb értelmezésért járó különdíj kétségtelenül Daniel Pearsont, a The Philadelphia Inquirer szerzőjét illeti – ő cikkében a „Magyarzag, ahogy a magyarok a nemzetüket hívják” rajongójaként írja le magát, és nem válik világossá, hogy a magyarságot vagy Magyarországot nem tudta leírni. Konklúziójában arra jut, hogy az amerikaiaknak nem politikát kellene tanulniuk Magyarországtól, hanem inkább városépítészetet – hiszen az mégiscsak képtelenség, hogy Philadelphia gyönyörű fo­lyóit ma az I-95-ös és az I-76-os autópálya választja el a várostól, Budapesten pedig a város szíve a fenséges Duna, s talán Philadelphia troliközlekedését sem kellene megszüntetni, ha Budapesten a villamos oly népszerű.

A fekete bárány
Bár Tucker Carlson Amerika egyik legnézettebb, legbefolyásosabb politikai kommentátora, jellemző és tanulságos tény, hogy az ilyen magas nézettséggel elvileg együtt járó hirdetési bevételeknél ő jellemzően sokkal kevesebbet kap, mert a hirdetők a Black Lives Matter mozgalommal kapcsolatos kritikája és egyéb nézetei miatt sorra bojkottálják. Tavaly búcsúzott el műsorának reklámblokkjaitól a T-Mobile mobilszolgáltató, a Papa John’s pizzérialánc, a Disney, a Poshmark életmódáruház, valamint a NordicTrack sportszergyártó is, így nagy nevű hirdetője jóformán nem maradt a műsorvezetőnek. Rupert Murdoch és fia, a Fox Newst igazgató Lachlan Murdoch azonban így is ragaszkodnak népszerű alkalmazottjukhoz, és egyáltalán nem kívánják külső anyagi nyomásra eltávolítani csatornájuktól. „Amerika egyik utolsó bátor cégénél dolgozunk, és hálásak vagyunk ezért” –nyilatkozta az ügyben Carlson.

A műsorvezetőt nemcsak munkáltatóján keresztül, de közvetlenül is érték támadások: 2018 novemberében Antifa-tüntetők vették körbe és rongálták meg washingtoni otthonát, miután címe ismeretlen körülmények között nyilvánosságra került – Carlsonnak, feleségének és négy gyerekének el is kellett onnan költözniük. Ezután összetűzésbe keveredett a The New York Timeszal is, mert azt állította, hogy Murray Carpenter, a lap riportere most San Franciscó-i címét is ki akarja szivárogtatni. Az ügyben még a demokrata média is kiállt Carlson mellett, Stephen Colbert műsorvezető úgy fogalmazott: „Tucker Carlson gondolataival harcolni az amerikaiak joga. Otthonát célba venni, családját terrorizálni viszont szörnyű gyávaságra vall. Ne csináljátok ezt, és ne is örüljetek annak, hogy megtörténik! Ha a szörnyeket etetjük, attól a szörnyek csak többen lesznek.”

Idén nyáron aztán az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatallal került összetűzésbe Carlson: a műsorvezető azt állítja, hogy a szervezet az íméljeiben leskelődött, majd újságíróknak szivárogtatta ki őket. Carlson magyarországi látogatásával eddig is szép számú ellensége mellé jó eséllyel még újakat is szerzett – de neki jutott a tisztesség, hogy Magyarországnak faltörő kosként utat találjon a konzervatív mainstream szíves figyelméhez.

Nyitókép: Ficsor Márton