A baloldali politikus arra is felhívja a figyelmet, hogy csakis a sokszínű ellenzéki tábor egyben tartásával lehet leváltani az Orbán-kormányt, majd hozzáteszi: „Baj lenne tehát, ha az előválasztási rivalizálásunk nagyotmondási versennyé válna, ha abban méregetnénk magunkat, hogy ki tud Orbánabb lenni Orbánnál, mert Magyarország jövőjét éppen az veszélyezteti, ha azt gondoljuk, hogy a politika olyan, a politikusok meg olyanok, mint amihez és akikhez az elmúlt hosszú években hozzá akartak szoktatni bennünket.”
A bejegyzésben zárásképpen leszögezi: „Én nem csak azért indulok az előválasztáson, mert késznek és képesnek érzem magam arra, hogy a demokratikus ellenzéki pártszövetség élén