Nem szeretnék utánamenni zsidó származásomnak

2021. augusztus 5. 20:40

Berki Krisztián
Neokohn
Én elsőáldozóként, bérmálkozóként lettem felnevelve.

„Egy interjúban azt olvastam, ez indokolja ennek az interjúnak helyszínválasztását is, hogy édesanyja zsidó származású.

Igen.

Hat éves korában lett megkeresztelve.

Elsőáldozó és bérmálkozó is lettem, mert a Berki nagymama elvitt. De anyai nagyszüleim, Mayerek. Nagypapám egyébként Kádár rendszerében élt és Kádárhoz közel dolgozott.

Hol éltek?

Csákányospusztán, Tatabánya mellett. Nagyapám, akinek Colos volt a beceneve, szép öltönyökbe járt, meg kalap, meg díszzsebkendő, de ennyit tudtam az egészről. Nagyszüleim kapcsolatában tapintható volt kölcsönös szeretet és tisztelet, kettejük szövetsége, miközben mai szemmel nézve nagyapám szigorú, tekintélyt parancsoló ember volt. A kapcsolatukban egyértelmű volt a nő és férfi szerepe.

Aztán huszonévesen elkezdtem zsidó emberekkel dolgozni, és az én mentoraimról is kiderült, hogy zsidók. Azt éreztem, hogy ezek az emberek bíznak bennem, és én ezekhez az emberekhez lojális tudok lenni.

Akkor ment utána a nagyszülei származásának?

Az anyukám húgán keresztül és kiderült, hogy a nagymamám és nagypapám is zsidó, így anyukám is.

Tudja, hogy a zsidó vallás szerint a zsidó vallás az anyai ágon öröklődik?

Igen, tudom, ezért vallásjogilag én is zsidó vagyok.

Változtatott valamit, amikor megtudta anyai származását?

Nem. Én elsőáldozóként, bérmálkozóként lettem felnevelve. A mai napig imádkozom, másképp nem tudok elaludni, de vallásokkal nem foglalkozom. Tiszteletben tartom az őseimet, de nem szeretnék utánamenni a származásomnak. A saját életemet élem.

Miért tartja fontosnak, hogy imádkozzon?

Gyerekkorom óta imádkozom, de sose kérek semmit. Hálás vagyok és elégedett. Talán gyerekkorom miatt, de azt gondolom, hogy nekem kell megoldanom a saját problémáimat.

Volt már zsinagógában korábban?

Nem.

Tudja, hogy ez a zsinagóga idén 200 éves és évtizedekig tévéstúdió volt?

Nem tudtam. Milyen pénzből lett felújítva?

A többségében magánadományból, korábban a Magyar Televízió egyik stúdiójaként szolgált, a Süsü a sárkányt forgatták itt, meg a Van benne valamit.

Akkor Joshi Barat is dolgozott itt, a Süsüben. Milyen kicsi a világ.”

Fotó: YouTube

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 66 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában