Hatalmasat küzdött, de kikapott a magyar női kézilabda-válogatott Norvégiától

2021. augusztus 4. 7:07
Közel voltunk a csodához, de végül 26-22-re nyertek a skandinávok.

A csodával határos továbbjutást követően újabb lehetetlennek tűnő küldetés várt a magyar női kézilabda-válogatottra: a toronymagas esélyes norvég csapat ellen kellett pályára lépni a legjobb négy közé jutásért.

A több kulcsemberét – Szucsánszkit, Kovacsicsot, Janurikot – elveszítő Elek-csapat remekül kezdte a mérkőzést, 6-3-ra elhúztak. A mentálisan is nagyon erős skandinávok azonban nem zavarodtak meg, pár perc alatt egy 7-0-s sorozattal átvette a vezetést. A félidő végéig sikerült tartani a szoros állást, sőt, az utolsó másodpercekben az egyenlítésért támadtunk, azonban ehelyett a norvégok szereztek utolsó másodperces gólt: 12-10 az első harminc perc végén a norvégoknak.

A második félidő aztán álomszerűen kezdődött, a fantasztikus védelmünknek és a lerohanásgóljainknak(!) köszönhetően sikerült előbb egyenlíteni, majd a vezetést is átvették Háfráék.

A kétgólos magyar előnyt persze hamar ledolgozták a norvégok, de így is döntetlennel fordultunk az utolsó bő tíz percre.

Az 53. percre azonban sikerült kégólos előnyre szert tenni a skandinávoknak, így hét perccel a vége előtt nehéz helyzetbe került a magyar válogatott, és innen már nem sikerült visszajönni.

Mindenesetre hatalmas küzdelemben sikerült egy szoros meccset játszani az abszolút esélyes norvégokkal. A vége 26-22 oda.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Összesen 110 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezt a meccset nem a norvégok nyerték, hanem mi vesztettük el.
De így is imádom őket...:)

Válaszok:
pollip | 2021. augusztus 4. 8:44

A norvég csapat gerincét a jelenlegi vagy volt győri játékosok adják.
Gratulálok a küzdelemben nyújtott jó teljesítményért.
Mostantól azért bdrukkolok, hogy a norvégok nyerjenek, mint ahogy ők az esélyesek is.

Meg indokolatlan volt az a 2 perc kiállítás az első félidőben, az hozta fel a norvégokat... nem baj 2008 után ott vagyunk, ez a lényeg...

Szép volt, lányok, gratula!

Kár érte, pedig épp kezdtek belejönni a lányok.

Talán túl későn. Plusz egy új Görbicz is hiányzik.

Két győzelem négy vereséggel szemben az nem menetelés, hanem szégyen.

Mindenütt, de az olimpián főleg.

Akik úgy is tudnak kézilabdázni, ahogy a két győzelmük alatt, azoknak minden egyes vereség kudarc, nemhogy négy darab.
Minden hülye magyarra jellemző az igénytelenség.

A motiváció-tudomány ismerőinek nációjához.
Ezért nincs mit hozzászólnod a témához. Se.

Nem:-)
Azért megizzasztottuk a norvégokat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés