A Fóti Filmstúdió csaknem ötszörösére bővül

2021. augusztus 3. 11:07
Heteken belül megkezdődnek a négy új műterem építési munkálatai a Fóti Filmstúdióban, minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztésének a keretei között.

A Fóti Filmstúdió gyártó bázisa kapacitása csaknem ötszeresére bővül, a fejlesztés előkészítési munkái másfél éve tartanak. Az NFI közlése szerint a stúdiókomplexum fejlesztésében épülő négy új filmstúdió további 10 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel növelik a jelenlegi stúdiókapacitást, így összesen 12 ezer 670 négyzetméter állhat majd a produkciók rendelkezésére, négy műteremből 2-2 pedig összenyitható, ezáltal nagy volumenű produkciók igényeit akár párhuzamosan is ki tudja szolgálni.

Reprezentatív fogadóépület is épül 40 férőhelyes vetítővel, valamint irodaépülettel, éttermi épületekkel, és raktárkapacitással is bővül a telephely. Sor kerül a meglévő épületek energetikai rendszere, a belső út- és közműhálózat felújítására és fejlesztésére is. Mint írják, az átfogó munkálatoknak köszönhetően a fóti stúdiókomplexum nemzetközi és hazai viszonylatban is meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak és üzemeltetési költségei gazdaságosabbá válnak. A kivitelezési munkálatok több szakaszban valósulnak meg, a teljes fejlesztés tervezett befejezése 2023 vége.

„A magyar mozgóképipar közel 20 ezer szakembernek ad munkát és jelentős gazdasági tényezőként komoly hasznot hoz az országnak” – hívja fel a figyelmet az NFI tájékoztatójában Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, az NFI elnöke. Mint mondta, a streaming tartalom térhódításával a filmgyártási költések az elmúlt években folyamatosan növekedtek, és 2017 óta meghaladják az évi 100 milliárd forintot.

„A hazai filmipar kapacitásának bővítése versenyelőnyt biztosít a nemzetközi piaci környezetben, és elősegíti az állami támogatással készülő magyar produkciók kiszolgálását is, így a Filmintézet közfeladatú tevékenységének ellátását is új perspektívába helyezi” – összegezte Káel Csaba.

(MTI)

Nyitókép: Fótinfó.hu

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés