A cancel culture zsákutca – de mi legyen helyette?

2021. augusztus 3. 14:42

Konkol Máté
Mérce.hu
A hatalommal bíró rasszista, szexista, kizsákmányoló, és esetenként egyenesen bántalmazó emberek ma már nem úszhatják meg olyan könnyen.

„Kezdetben természetesen a cancel culture is nemes célként indult: azt az üzenetet küldeni, hogy a hatalommal bíró rasszista, szexista, kizsákmányoló, és esetenként egyenesen bántalmazó emberek ma már nem úszhatják meg olyan könnyen, mint ahogyan azt megszokták. A #metoo mozgalomhoz kapcsolódva itt is a hangnélküliek kihangosítása és a láthatatlanok megjelenítése volt a fókuszban: alulreprezentáltak és elnyomottak szóhoz jutása az interneten keresztül.

Ennek az igénynek a megfogalmazása nem alaptalan, és már túl régóta váratott magára: általános tapasztalat, hogy a jog nem mindig alkalmas az igazságszolgáltatásra (például ha hivatalosan elavult, vagy nehezen bizonyítható zaklatási ügyekről van szó).

A bojkott pedig sok esetben valóban a békés ellenállás jogos eszköze, és tulajdonképpen a cancel culture során is megvalósul a kultúripar nagyvállalataira való nyomásgyakorlás. Csakhogy nem mindegy, hogy a »screenshot-generáció« (vagy a Twitteres Robespierre-ek, ahogy a Rolling Stone egyik újságírója írja) a rendszer egyik tünetét, egy fogaskerekét vágja ki ecetes ollóval, vagy az okokat keresi az események mögött.

Mivel jelenlegi formájában a közszereplők egyenkénti elnémítása nem a digitális demokrácia megvalósulása, hanem bizonyos ügyek és vélemények botrányos-bulváros médiazajjá torzulása, a jobboldal és a kevésbé reflektált liberális megmondóemberek részéről sem teljesen alaptalan a gyakorlat kritikája. Gyakori érvként hangzik el az is, hogy az életművet tekintve el kell vonatkoztatni attól, hogy magánemberként mit csinál az alkotó.

De ez a művészet – és egyáltalán: a közélet – legutóbbi évszázadainak fényében nem tűnik túl hiteles vagy reális javaslatnak. Amióta a művészet kommodifikálódott, már a szerzők személyisége és véleménye is a termék részét képzi. Amikor már zsenikultuszról, sztárokról, bulvárhírekről, kulisszatitkokról beszélünk – és a személyi kultusz sok esetben fölül is írja már magát a munkásságot – álszentség volna azt mondani, hogy eltekinthetünk az alkotó civil cselekedeteitől, és így műveket sem szabad leválasztanunk keletkezésük körülményeiről. Ahogy Antoni Rita írja nagyon pontosan: »nem arról van szó, hogy egy tehetséges művész (sportoló, orvos, politikus, stb.) mellesleg elkövetett egy véletlen botlást, hanem arról, hogy egy agresszív bántalmazó mellesleg tud szobrokat készíteni (úszni, stb.).«”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés