„Nehéz lenne azt feltételezni, hogy Hamilton úgy nyilvánult meg a pedofilellenes törvénnyel és a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban, hogy azok tartalmáról bármit is tudott volna. A brit versenyző Instagramon közzétett állásfoglalásáról itt írtunk bővebben. Cikkünkben részleteztük, hogy Hamilton néhány évvel ezelőtt még nem viselte ennyire szívén az LMBTQ-közösség sorsát, sőt, egyesek szerint nyíltan transzfób kijelentéseket tett, amikor a lányruhába öltözött unokaöccsének megmondta: a fiúk nem öltöznek hercegnőnek! Gyorsan változnak az elvei, ez nem kérdés. Érdekes módon a bahreini vagy az Egyesült Arab Emírségekben rendezett versenyhétvége alatt egyáltalán nem érezte fontosnak, hogy kiálljon a homoszexuálisok jogaiért, pedig ha valahol, akkor ezen két országban valóban szükség lett volna erre.
Igaz ez Vettelre is, aki többek között szivárványos cipővel, pólóval, sisakkal és maszkkal igyekezett üzenni a magyar embereknek. Az arab monarchiákban, ahol jobb esetben is börtönbüntetés jár azért, ha valaki a saját neméhez vonzódik, vajon miért nem érezték fontosnak a kiállást? Miért pont Magyarországon tették ezt meg, ahol egyébként senkit sem ért még retorzió szexuális (vagy nemi) identitása miatt? Érdekes módon a labdarúgó-Európa-bajnokságon is hazánk volt az LMBTQ-lobbi elsődleges célpontja (emlékezhetünk például a müncheni szivárványstadion-ügyre), míg például Azerbajdzsánnal szemben – ahol konkrétan kitiltották a szivárványos lobogókat a stadionból – senkinek nem volt egy rossz szava sem.A hálózat ismét megmutatta magát
Gonosz dolog ez, és egyértelműen nagypolitikai érdekek állnak az esetek mögött. Természetesen a baloldali sajtó és az egyesült ellenzék politikusai megpróbálják fedezni a színjátékot, és beállnak ők is a statiszták közé. Így tett például Mesterházy Attila is, aki szerint Lewis Hamilton egy legenda, és ha mond valamit, annak súlya van és érdemes rá odafigyelni. Mintha a saját gondolatait osztotta volna meg a pilóta… Gyönyörűen kirajzolódik a háttérben megbúvó hálózat, amelynek elemi érdeke a Magyarország elleni politikai nyomásgyakorlás. Ha máshogyan nem megy, a legnagyobb sporteseményeket és sztársportolókat felhasználva támadják hazánkat. De ne legyenek kétségeink, mind Hamilton, mind Vettel eszközök csupán a »nagyok« játékában. Azonban minden kárörvendés nélkül szögezzük le: mint már oly sok alkalommal, a valóság ezúttal is felülírta a baloldal által kreált mesevilágot. Játsszunk csak el a gondolattal, mekkora öröm lett volna a balliberális oldalon, ha a brit vagy a német pilóta állt volna a dobogó legfelső fokán a Hungaroringen!”