„Budapest a legjobb város a világon!” – Alice Weidel szerint nem is lehetne jobb helyen a Trump-Putyin-békecsúcs

Az Alternatíva Németország társelnöke budapesti előadása során kijelentette, biztos abban, hogy pártja rövidesen kormányozni fog.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint „fel kell szabadítani az országot”.
Hódmezővásárhely polgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol arról beszélt: „nagycsaládos, keresztény emberként” nehéz őt „összegyurcsányozni”, így ő a leghitelesebb jelölt Orbán Viktorral szemben a jobboldaliak számára.
Márki-Zay szerint először „fel kell szabadítani az országot”, és utána következhet a gazdasági fellendülés. A polgármester beszélt arról is, hogy egy közelmúltbeli közvélemény-kutatás szerint a kormánypárti szavazók 80 százaléka maradna az EU-ban. A műsorvezető hozzátette: Orbán Viktor is ugyanezt az álláspontot képviseli.
– erősködött Márki-Zay.
A miniszterelnök-jelölt-jelölt hozzátette: ha az előválasztáson most „mindenki a neki kedves pártra szavaz”, akkor nem fog győzni az ellenzék.
Szintén az ATV számolt be a Závecz legfrissebb, 2021. júniusában készített kimutatásáról, mely szerint Karácsony Gergely regnáló főpolgármester a legismertebb az ellenzéki miniszterelnök-jelölt-jelöltek közül (ismertsége 96% az ellenzékiek és az aktív bizonytalanok körében), Dobrev Klárának (92%) és Jakab Péternek (90%) is jelentős az ismertsége.
Fekete-Győr András Márki-Zay Péter kétharmados vagy azt valamivel meghaladó ismertséggel rendelkeznek az ellenzéki szavazók és az ún. aktív bizonytalanok körében.
Nyitókép: ATV.hu