Válogatott hazugságok

2021. július 25. 18:58

Szentesi Zöldi László
Demokrata
Már nincs mit tanulnunk Nyugat-Európától.

„Milyen jó volna, ha Nyugat-Európában olvasni is tudnának, nem csak kérdezős­ködni. Azért gondolom ezt, mert a Magyarországot érintő ügyekben olyan tájékozatlanságot árulnak el az unió szocdem, liberális, zöld, kommunista, trockista, feminista, meleglobbista és egyéb tagjai, hogy az ember nem hisz a szemének.

Miközben – erről azért ne feledkezzünk el – a politikai kirakósnak éppen az volna az értelme, hogy nekik jobban összeáll a kép rólunk, mint nekünk magunkról. Ők, a finom kultúrlegények biztosabb kézzel illesztik össze a hiányzó darabokat, nem olyan kérges a tenyerük, mint nekünk, elmaradott bennszülötteknek.

Valójában azonban ezek az emberek még azt sem tudják, amit tudniuk munkaköri kötelességük volna. Rólunk ítélkeznek, de életükben nem jártak Magyarországon, ha pedig igen, a kertek alatt osontak, nehogy élő emberek zavarják össze remek előfeltevéseiket. Esetleg beballagnak Ujhelyi István brüsszeli irodájába, és tágra nyílt szemmel megkérdezik: tényleg olyan gonosz a magyar kormány, a teringettét? Gonosz, feleli nekik István, majd alapállapotú demokráciaféltő arckifejezését felöltve igyekszik megszolgálni a havi sok ezer eurót, amit Európa adófizetői őrá költenek.

Az európai baloldal és csatolt részei reménytelenül hülyék. Olvasom a nyugati sajtót, mindenféle formában – higgyék el, nem kitörő örömmel, de mit tegyek, ez a dolgom –, hosszú évek óta ugyanazt a néhány témát dobják fel. A vádak azonban cselesen oszlanak meg, akad köztük általános, valamint néhány konkrét is. Az általános, bárkiről elmondható, éppen ezért megfoghatatlan témák nagyjából ezek: korrupció, demokráciadeficit, fékek és ellensúlyok (juszt is leírom angolul, olyan szép: checks and balances) felbomlása, szabadságjogok korlátozása. Ezek tehát a szokásos szövegek, a bolsevik újbeszélnél egy hajszálnyival intelligensebbnek tűnő, valójában azonban lapos és fantáziátlan szómágia kellékei. Na, de lássuk a konkrétumokat, amelyekkel a mai napig tele a nyugati sajtó. Nyilvánvalóan egymástól veszik át a hazugságokat, gondolom, ha kigyúl az agyban a lámpa, mindig ugyanaz a néhány baromságot muszáj elkántálniuk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A vádak azonban cselesen oszlanak meg és ha van válasz, azt nem hajlandók racionálisan megfontolni.
Úgy vannak vele, mint a farkas és bárány történetében a farkas, amikor a bárány racionálisan cáfolta a farkas vádjait.

"Válogatott hazugságok" és válogatott elkenések:
A fekete rabszolgákat szállító
Országok: Szállítmány: Rabszolgák száma:

Portugália (EU) 30,000 ------ 4,650,000
Anglia (EU) 12,000 ------ 2,600,000
Spanyolorsz. (EU) 4,000 ------ 1,600,000
Franciaorsz. (EU) 4,200 ------ 1,250,000
Hollandia (EU) 2,000 ------ 500,000
USA 1,500 ------ 300,000
Dánia (EU) 250 ------ 50,000
Mások 250 ------ 50,000

Forrás: Hugh Thomas: The Slave Trade, the History of the Atlantic Slave Trade 1440-1870, Picador, 1997, 805.old.
Tehát mind a szállítmányok számának, mind a szállított fekete rabszolgák számának 97 százalékáért a későbbi EU-s országok felelősek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés